Elemzők szerint, ha a járványügyi korlátozások enyhülnek Európában, akkor év végéig akár minimállis növekedést is produkálhat a használtautó-import.
Az idén a január-áprilisi négyhónapos időszakban 40 727 import használt személyautót állítottak forgalomba Magyarországon, ami 10 százalékos visszaesést jelent a tavalyi év azonos időszakában regisztrált 45 349-hez viszonyítva – idézte a DataHouse adatait keddi közleményében a JóAutók.hu használtautó hírdetési portál. Az elemzésük szerint a múlt hónapban importált 9756 használtautó 29 százalékkal meghaladta a tavaly áprilisi 7590-et, de a két adat a jelentősen eltérő körülmények miatt nehezen hasonlítható össze. Tavaly április volt az első teljes hónap, amikor életben voltak a járvány első hullámát kísérő lezárások, és ebben az időszakban számos autókereskedés egyáltalán ki sem nyitott, így a forgalom egy hónapon belül 36 százalékkal zuhant. Idén áprilisban viszont annak ellenére született az elmúlt négy hónap leggyengébb eredménye, hogy a korlátozások fokozatos enyhítése révén a gazdaság lassan visszatér a normál működéshez.
A használtautó-import havi 10 ezres szint körüli stagnálása több tényezőnek köszönhető – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. A határokat az első négy hónapban is csak szigorú szabályokat betartva lehetett átlépni, ami a magánimportot korlátozta. A járvány miatt megnőtt az igény az olcsó, de még üzemképes autók iránt, ám ez már lanyhulni látszik. Eközben pedig januártól a korábbinál szigorúbb honosítási szabályok léptek érvénybe – tette hozzá. A JóAutók.hu továbbra is fenntartja azt a prognózisát, hogy amennyiben a következő hónapokban megvalósul a gazdaság és a társadalmi élet fokozatos nyitása, akkor idén 130-135 ezer használt autó importjára lehet számítani, vagyis a behozatal legfeljebb néhány százalékkal múlhatja felül a 2020-ban regisztrált 130 ezres számot.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.