Az erős Euró és a kint is tapasztalható használtautó drágulás hatására a Magyarországra érkező import használtkocsik az átlagértéküket tartva magasabb átlagéletkorúak.
Az idősebb autókra vonatkozó, januártól bevezetett szigorúbb honosítási szabályok ellenére idén nőtt a külföldről behozott használt személykocsik átlagéletkora. Az idei első negyedévben az import használtautók átlagéletkora a tavalyi 10,9 éves átlagról 11,3 évre nőtt – jelezte a JóAutók.hu használtautó-hirdetési portál a DataHouse adatbázisa alapján. Így a legalább 10 éves autók aránya az importon belül a tavalyi első negyedévben mért 60,5 százalékról 64,6 százalékra nőtt.
A teljes magyar autópark átlagéletkora a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly év végére 14,7 évre emelkedett. A járműállomány idei további öregedését a naptári év fordulása mellett gyorsítja, hogy jelenleg az importált autók 41,1 százaléka legalább 15 éves, további 23,5 százalékuk pedig elmúlt tíz éves. A portál közleményében Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója kifejtette, hogy a forgalomba kerülő import autók korösszetételének romlása nem választható el a vírushelyzettől. A tömegközlekedés kiváltása érdekében megnőtt az igény az olcsó, de még üzemben tartható autók iránt. A válság kitörése óta a forint is leértékelődött az euróval szemben, így ugyanakkora összegért a vásárlók csak olcsóbb, a korábbiaknál idősebb autókat tudnak megvenni. Ezeket a hatásokat nem tudta ellensúlyozni a honosítási szabályok szigorítása sem. Az utóbbi szerint az év elejétől bevezetett szigorítások különösen az idős használt autók forgalomba helyezését nehezítik: egyrészt megkövetelik az uniós típusigazolást vagy az autón elhelyezett típustáblát, másrészt a hat évnél idősebb, illetve több mint 160 ezer kilométert futott autóknak külön környezetvédelmi vizsgán kell átesniük.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.