Egyidőben adták át Magyarország első mobil hidrogén-töltőállomását Budapesten, a Linde Gáz Magyarország Zrt. telephelyén és jelentették be, hogy megérkezett az első Toyota Mirai hidrogén-üzemanyagot használó üzemanyagcellás autó.
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a hidrogén-kút átadásán megemlítette, hogy idén év végétől magyar gyártású hidrogén üzemanyagcellás autóbusz fog készülni. Közlése szerint a hidrogénstratégiát a kormány jövő héten tárgyalja és várhatóan elfogadja. A stratégia egyik eleme a hidrogén töltőhálózat kiépítése, amely szavai szerint megkezdődik. Ugyanitt jelentette be a Toyota, hogy megkezdte a Toyota Mirai üzemanyagcellás autó magyarországi forgalmazását. A mintegy 650 km hatótávú új Mirai hazai bemutatását az tette lehetővé, hogy a LINDE GÁZ Magyarország Zrt. üzembe helyezte az első hidrogén töltőállomást.
Az egyelőre nem közforgalmú, előzetes egyeztetéssel használható hidrogén töltőállomás átadásán bemutatott vadonatúj Toyota Mirait műr forgalomba helyezték, így elindult a típus magyarországi előértékesítése, illetve megnyílt a lehetőség a technológia iránt érdeklődő és a Mirai megvásárlását mérlegelő vállalati és magán felhasználók számára az autó tesztelésére. A Toyota az első Mirai-t 2014-ben mutatta be, mint a világ első sorozatgyártott hidrogénhajtású személyautóját. Azóta világszinten 12 300 darab talált gazdára (ebből mintegy 1100 Európában).
Az új Miraival a Toyota arra készül, hogy megtízszerezi modell világszintű eladásait. A számításai szerint ezt lehetővé teszi az új generációs kocsi nagyobb teljesítménye, a mintegy 20 százalékos árcsökkenése – a Mirai ára itthon 26 millió forinttól indul majd. A hidrogénhajtású FCEV autók mindennapos használati értéke a hidrogéntöltő infrastruktúra bővülésével nőni fog. A kormányok és helyi hatóságok pedig Európa-szerte kedvezményekkel és szabályozások bevezetésével segítik a tisztább mobilitás elterjedését.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.