2021.04.28, 12:04
A tolatás veszélyes üzem

Egyszerű manővernek tűnik, mégis a sofőr észlelési lehetőségeinek a normál vezetői irányhoz képest való hátrányával az egyik legveszélyesebb mozgásmód a tolatás. Körültekintően kell eljárni, mert mint a példa is mutatja anyagi kár és súlyos-, akár halálos személyi sérülés is lehet a vége.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki egy iskola parkolójából kitolatva ütötte el és okozta halálát egy férfinak. A vádirat szerint a vádlott 2019. december 6-án 15 órakor tolatott ki egy szegedi iskola parkolójából. A hátramenet közben a gépkocsi méreteiből és a figyelmetlenségéből adódóan nem vette észre a szemközti buszmegállóból az úttestre lépő és bottal közlekedő sértettet, akit a mintegy 9-10 km/h óra sebességgel haladó gépkocsival fellökött. A férfi az esés során a fejét az aszfaltba ütötte és súlyos koponyasérülései miatt kórházba szállították.

A sértett mintegy két hét elteltével a kórházban életét vesztette a koponyasérülés kezelése során fellépő szövődmények miatt, így halála közvetett okozati összefüggésben áll a balesettel. A vádlott a közlekedése során megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a járművel megfordulni vagy hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. A vádirat szerint a vádlott hátra nézéssel és a visszapillantó tükrök többszöri, nemcsak egyszeri használatával az úttesten igen lassan közlekedő sértettet észlelte volna és így a baleset elhárítható lett volna. Ebben az esetben a baleset bekövetkezésében a sértett is közrehatott, mivel megszegte azt a közlekedési szabályt, mely szerint ha a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, akkor a gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen mehet át. A főügyészség a nőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14