Vádemelés a nyári zivatar után egy kanyarban megcsúszva balesetet okozó gyorshajtó ellen.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 22 éves férfival szemben, aki 2020 nyarán egy özönvízszerű eső után gyorshajtás miatt okozott súlyos balesetet. A vád szerint a férfi 2020. július hó 17-én 19 óra körül a korábbi özönvízszerű esőtől vizes burkolatú úttesten Balassagyarmat felől Ipolyszög irányába vezette személygépkocsiját. Az erőteljesen balra ívelő ún. „Kóvári kanyarba” a megengedett 50 km/h sebességet jóval meghaladó, egyben az út vonalvezetéséhez és az útburkolat állapotához képest is eltúlzott, 72-77 km/h sebességgel haladt be, ezért a jármű megcsúszott, sodródva áttért a záróvonalon és egy szemből szabályosan érkező személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében a szemből érkező autó jobb első ülésében utazó utasa bordatörést szenvedett, a gépjárművek pedig súlyosan megrongálódtak.
Az ügyben kirendelt igazságügyi műszaki szakértő szerint ha a gépkocsivezető a megengedett sebességgel, vagy akár 60 km/h sebességgel haladt volna be az útkanyarulatba, menetstabilitásának elvesztése nélkül tudta volna a kanyar ívét követni, de a 72-77 km/h sebesség ezt már nem tette lehetővé. A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be a vádiratot a gyorshajtó ellen – aki két éve szerzett jogosítványt, de már kétszer is bírságolták közlekedési szabálysértések miatt – a Balassagyarmati Járásbíróságon. Ebben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a nyomozás során felmerült 162.140 Ft bűnügyi költség vádlott által történő megfizettetésére is.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.