2021.04.23, 11:03
Nő a megbüntetett horrorkaravánok száma

A közúti ellenőrzéseken kiszűrt, súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járműszerelvények üzemeltetőinek eddig összesen 15,5 millió forintjukba kerültek a jogsértések.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ismertette, hogy a közlekedési hatóság a megerősített jogszabályi felhatalmazással élve január vége óta léphet fel hatékonyabban a balesetveszélyes „horrorkaravánokkal” szemben. A „horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények (vontató személyautó-, vagy kisteherautó, amely autószállító trélert húz), vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt használtautókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak rakományukat hevenyészetten rögzítve, egymás mögé kapcsolt pótkocsikon. A költségeiken ekképp spórolni igyekvő kereskedők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát.
A január 31-én hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét. Így már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló „horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. Februártól a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése – közölte a minisztérium.
A közleményben Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát idézve azt írták, hogy a tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai az elmúlt időszakban 21 esetben kizárólag tömegtúllépés, további 17 alkalommal pedig ezen felül egyéb mulasztás, zömmel dokumentációs hiányosságok miatt is marasztaltak el „horrorkaravánokat”.
A szabálymódosítás bevezetése óta, szűk három hónap alatt így összesen 38 járműszerelvényt szűrtek ki, tartóztattak fel. Tavaly egész évben 108 esetben állapítottak meg hasonló jogsértést, az új rendelkezések tehát a gyakorlatban is bővítik a hatóság mozgásterét. Arra lehet számítani, hogy a tetemes bírságok visszatartó erejének köszönhetően egyre kevesebbszer találkozunk majd a járművezetői felelőtlenség szélsőséges példáival a hazai utakon.
A tárca kitért arra is, hogy a közelmúltban lezajlott közúti ellenőrzéseken a szakemberek a többi között egy olyan kamiont is jogsértésen értek, amelynek leponyvázott rakterét jórészt egy komplett teherautó töltötte ki. Egy másik esetben egy szakszerűtlenül meghegesztett vonórudat a hegesztés eltörése után műanyag rögzítő szalaggal próbált egyben tartani a járművezető. Egy 750 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegű utánfutót annyira túlpakoltak, hogy a pótkocsit alig tudta megemelni az autómentő akár két tonnával is elbíró daruja. A közlekedési hatóság folyamatosan dolgozik a nagyobb nemzetközi forgalmat bonyolító utak mentén a fokozottan balesetveszélyes gyakorlatok visszaszorítása érdekében.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14