A koronavírus-járvány miatt lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak, így a jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtt.
Magyarország is lezárja a határait a személyforgalom előtt. A határt csak magyar állampolgárok léphetik át, a további kivételekről még tartanak az egyeztetések. További más rendelkezéseket is hoztak a járványvédelemmel kapcsolatban, így éjféltől a rendezvényeket is általánosan betiltják, sporteseményeket legfeljebb zártkapuk mögött lehet megtartani. Bezárják a szórakozóhelyeket, mozikat, a kulturális intézményeknél pedig látogatási tilalmat vezetnek be. Az éttermek, kávézók és üzletek csak 15 óráig tarthatnak nyitva, kivételt képeznek az élelmiszerboltok, patikák, drogériák. Az önkormányzatokat kötelezik, hogy az otthon maradó idősek ellátását szervezzék meg, gondoskodjanak róluk – tette hozzá, azt kérve a helyhatóságoktól, hogy elsősorban erre fordítsák erejüket. A miniszterelnök közölte: a védekezés során Magyarország mindenkivel konzultál, mindenekelőtt a szomszédos országokkal, de minden EU-tagállammal közvetlen a kapcsolat. Különösen fontosnak nevezte az együttműködést Ausztriával, az osztrák intézkedéseket igyekeznek a leggyorsabban átültetni a magyar gyakorlatba.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.