2020.05.11, 18:38
A Közlekedési Kultúra Napja

Legyünk társak a közlekedésben, a közlekedésért, úton, vízen, sínen, levegőben!

„A BIZTONSÁGÉ AZ ELSŐBBSÉG”

Legyen minden nap a kulturált közlekedés napja!

A közlekedési kultúra jól ismert, létező fogalom, amelynek kialakítása és elmélyítése nemzeti ügy. Nemcsak azért, mert kulturált körülmények, valamint udvarias és előzékeny emberek között jó érzés közlekedni, hanem azért is, mert a kulturált közlekedés biztonságosabb is. Ennek felismerése vezetett oda, hogy a szaktárca és társszervezetei a civilekkel karöltve először 2015. május 11-én kezdeményezték „A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA” című esemény megtartását. Az esemény hagyománnyá vált és azóta minden évben, így 2020-ban is május 11-én, a hazai közlekedési kultúra és biztonságos közlekedés ügye iránt elkötelezett partner-szervezetek csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Idén a különleges helyzet miatt a rendezvények elmaradtak, amit lehet on-line formában lehet megtekinteni, mint plakátkiállítást, amelyet a Közlekedéstudományi Intézet szervezett. A nyomtatott plakátok kiállítása ősszel várható, addig is online megtekinthetőek a plakátok. A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából az idei évben harmadik alkalommal, a Közlekedési kultúránk értékei 2020. programelem részeként alábbi pályázatokat hirdettek meg. A pályázatok megtekinthetők a szervezet honlapján.

Ajándékcsomagokat Adtak át A Közlekedési Kultúra Napja 202
Suba István rendőr százados, a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára (jobbra) ajándékcsomagot ad át Herman Imre villamosvezetőnek (balra) és Dobó Sándor buszvezetőnek a debreceni Petőfi téren

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem indítványozására az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság meghirdette a „Taps a közlekedési rendszert működtetőkért” kezdeményezést. A cél, hogy a közlekedési kultúra napján ismerjük el a veszélyhelyzetben is helytálló, a közlekedési rendszert működtető, a közlekedési ágazatban dolgozó járművezetők munkáját. A köszönetnyilvánítást, mint annyi más esetben, mikor a közösség szeretné a háláját kifejezni a lakosságért a jelen helyzetben sokat vállaló szakmák művelőinek, tapssal fejeztük ki. Ezért a  budapesti és a megyei balesetmegelőzési bizottságok május 11-én a belföldi- és nemzetközi teherszállítást végző vállalatok telephelyein, a tömegközlekedési eszközök végállomásain, megállókban vonták be az utazóközönséget a köszönetnyilvánításba.

TAPS ÉS KÖSZÖNET

A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJÁN TAPS ÉS KÖSZÖNET az autóbusz és vonatvezetők, kamionosok, futárok és valamennyi hivatásos sofőrnek, akik a vírushelyzet idején kitartottak, nap mint nap beültek a volán mögé… KÖSZÖNJÜK!

Közzétette: Baleset-megelőzés – 2020. május 11., hétfő

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

...
2024.05.07. 13:44

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

Csalással szerzett jogosítványok

Akad, aki azért dönt az illegális jogosítványszerzés mellett, mert anyagi előnyt vár a megoldástól, más azért, mert másképp nem megy, vagy éppen gyorsan akar jogsit szerezni. Újabb elcsalt eset akadt fenn a hatósági hálón.

...
2024.05.07. 07:19

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

...
2024.05.03. 11:38

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.