Baleset-megelőzés

Hallásproblémák? Irány az orvos!

2019-10-20 16:32:41

Hallás útján szerezzük meg a közlekedéshez nélkülözhetetlen információk 9%-át.

Hallasproblema Gi 1

Éppen a napokban került ki az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság facebook felületére a KRESZmenők című humoros videospot-sorozat 2 évadjának 1. része, mely a hallás szerepével, fontosságával foglalkozik a közúti közlekedés körében (egészen pontosan a rövidfilm járművezetés közben történő hangos zenehallgatás veszélyeit taglalja). A témaválasztás nem véletlen, hiszen a fülünk által, hangok útján elérhető információk nélkülözhetetlenek mindennapi közlekedésünkhöz. Elfogadott szakértői álláspont alapján ugyanis hallásunk útján szerezzük be a biztonságos közlekedéshez szükséges információk mintegy 9%-át.

Nagyon fontos, hogy közlekedésünk során kerüljünk minden olyan cselekedetet, illetve magatartást mely a hallásunkat korlátozza, vagy gátolja, ide értve a fejhallgatóval közlekedést, valamint az autóban történő hangos zenehallgatást. Figyelmünk és hallásunk vezetés közbeni folyamatos „megőrzésére” egyébként a KRESZ is kötelezi a közúti közlekedés valamennyi résztvevőjét, hiszen a 3 § (1) bek c pontjában a közlekedésben résztvevőkre vonatkozó általános rendelkezések sorában meghatározza, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles „úgy közlekedni, hogy a személy és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse”

A hallás útján történő információszerzés képessége természetesen nem csak az erős külső zajhatások és a hangos zenehallgatás miatt sérülhet, hanem annak betegség, illetve a halláscsökkenés is oka lehet.

Az életkor előrehaladása a halláscsökkenés egyik leggyakoribb oka. A hallás mechanizmusa elhasználódik a hosszú évek alatt, ahogy más testrészeink is. Az életkorral kapcsolatos hallásvesztés, más néven presbycusis nagyon gyakori. A szakértők szerint a romlás első jelei már a 30. életévet követően megfigyelhetők, míg 65 éves korukra az emberek mintegy egyharmadának megromlik a hallása.

A hallás károsodásának természetesen különböző szintjei vannak, az enyhébb problémáktól (fülzúgás stb.) egészen a teljes süketség bekövetkezéséig. Az is tény, hogy az évek további elteltével a halláskárosodás mértéke, és az érintettek köre növekszik.

A hallás romlásának az életkor mellett más, például egészségügyi okai is lehetnek, mint például egy fertőző fülgyulladás.

A halláskárosodás oda vezet, hogy a közlekedő személy nem, vagy csak későn szerez tudomást az olyan fontos információkról, mint a közeledő megkülönböztető jármű hangjelzése (szirénája), vagy az aktuális veszélyre figyelmet felhívó hangjelzés (kürt). Márpedig ezeknek a hangjelzéseknek az észlelése a biztonságos közúti közlekedéshez nélkülözhetetlen. Az öregedés folyamatában főként a magas hangfrekvenciák érzékelése korlátozódik.

Aki magas fokú halláskárosodásban szenved, elveszíti biztonságos járművezetési képességét, ami egyértelműen azt jelenti, hogy engedélyhez kötött közúti jármű vezetésére alkalmatlanná válik.

Minden közlekedőnek fontos tudnia, hogy a hallás – bizonyos mértékig legalábbis – kezelhető, javítható. Az egészségügyi problémák többsége (pl. fülgyulladás) orvosilag jól kezelhető, így ezáltal akár a korábbi hallásminőség visszaszerezhető.

Hallasproblema Gi 2
Zenehallgatás

Emellett – különösen az időseknek – a technikai eszközök, a hallókészülékek jelenthetik a megoldást hallásuk karbantartására, javítására, mely a vezetési képesség megtartásában is nagy segítséget nyújt. A hallókészülékek az elmúlt időszakban jelentős fejlődésen mentek keresztül, így napjainkban már egyre korszerűbb hallókészülékek szerezhetők be.

 

Tippek és tanácsok halláscsökkenés esetén:

Amennyiben azt tapasztalja, hogy beszélgetés közben gyakrabban kell visszakérdeznie, mert valamint nem értett helyesen, vagy nehezen követi mások beszédét zajos környezetben, akkor annak halláskárosodás is lehet az oka.

Ebben az esetben keresse fel szakorvosát, aki megállapíthatja a halláskárosodás jellegét (milyen frekvenciákat érint stb.) és mértékét, továbbá segítséget nyújthat a probléma kezelésében, a biztonságos járművezetői képesség megőrzésében.

Amennyiben a halláscsökkenést már diagnosztizálták, jármű vezetése közben soha ne hallgasson zenét, vagy rádiót. Ez segíthet a közlekedés más résztvevője által keltett, vagy adott hangok, hangjelzések érzékelésében.

Halláscsökkenés esetén gyakrabban használja a gépjármű külső részén, valamint az utastérben elhelyezett visszapillantó tükröket, mert ezáltal jobban áttekintheti környezetének forgalmi helyzetét, annak változásait, és fel tud készülni az esetleges veszélyhelyzetekre is.

Ha romlik a hallása, ne vállaljon felesleges kockázatot! Halláscsökkenés esetén csak a szakorvos jelentheti a megoldást!