A tartós ködös időben nagymértékű a csapadék lecsapódása az útfelületekre. Ezért ezek nyálkássá, erősen csúszóssá válnak, jobban, mint az esős felület, mivel most a fagypont körüli hőmérsékletben megindul a jegesedés!
Becsapósak lehetnek a hideg évszakokban az útviszonyok! A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék – legrosszabb esetben ónos eső – formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára alakjában kerül az útra, folyamatos kockázatot jelent az autózókra. Hiába halad a sofőr a számára megszokott útvonalon, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amellyel száraz úton, sőt még melegebb évszakokban esős úton is bevehető az adott ív, a hidegben túl sok lehet.
Így a száraz útviszonyokhoz képest mérsékelt sebesség mellett is megcsúszhat a jármű. Ezért érdemes nagyon figyelni. Ha az aszfalt nedvesen csillog, akkor óvatosabban kell haladni, a nyálkás út csúszósabb az esősnél. A fagyás közeli, vagy olvadás közeli állapotban lévő víz kitölti az útburkolat szemcsemélységét, ezáltal csökken az abroncsok tapadása. A gumiabroncsok, még a téli mintázatúak és keverékűek sem tudják kiszorítani maguk alól ezt a fajta útfelületi félig fagyott vizet.
Ha kanyarban megcsúszik az autó kerülni kell az erős fékezést vagy a pánikszerű gyors kormánymozdulatokat. Gázelvétellel, precíz kormányzással, újbóli enyhe gázadással, a kormányzott kerekeket mindig a kívánt haladási irányban tartva visszanyerhető a gépjármű feletti uralom. Előnyt élvezhetnek a menetstabilizáló rendszerrel felszerelt gépjárművek tulajdonosai, nekik a legfőbb feladatuk íven tartani a járművet és szintén kerülni az erőteljes fékezést, vagy gázadást, a durva kormánymozdulatot.
Érdemes csúszásveszélyre gyanakodni akkor is, ha síkosságmentesítettek, és látszólag csak nedvesek az utak a következő helyzetekben:
– felüljárókon, ugyanis a felüljáró szerkezetet hidegebb, így felfagyások alakulhatnak ki az útburkolaton
– hegyes, dombos vidéken északi oldali útszakaszokon
– vízátfolyásos utakon
– lejtős utakon, ahol van rá esély, hogy a csapadék lemosta a csúszásmentesítésre leszórt anyagot
– nyomvályús útszakaszokon
Ködben a látótávolság is drasztikusan csökken, ezt is figyelembe kell venni ebben az időszakban. Javítható a láthatóság az autó hátsó ködlámpájának a használatával. Ezek a helyzetjelzőknél erősebb fényű lámpák: ezért is zavaró az indokolatlan használatuk ködmentes, csapadékmentes környezetben. Nagy ködben be kell kapcsolni a hátsó ködlámpákat, sokat javít a közlekedés biztonságán. Azonban figyelni kell rá, hogy a ködös területről kiérve, főképp este, mielőbb le is kapcsolja a hátsó ködlámpákat a sofőr. A hátsó ködlámpa használata foltosan ködös területen, vagy enyhén ködös országúti-, vagy autópálya környezetben lehet a helyzethez alkalmazkodó. Enyhe ködben a távoli észlelést segíti a hátsó ködlámpa, azonban, ha a hátulról érkező beéri a ködlámpával haladót, az észlelési távolság ismeretében le is lehet kapcsolni, ne zavarja a mögöttes forgalmat: megtette a feladatát, az észlelést segítette.
A látótávolságon elsősorban sötétben segíthet valamelyest az első ködfényszórók használata. Lényegében helyzetfüggő, hogy milyen világításkombinációval a legjobb haladni: nagyban függ a köd sűrűségétől, a talajközeli-, vagy szórtabb, magasabban kezdődő jellegétől. Egy biztos: a távolsági fényszóró bekapcsolásával durva fényfalat emel a sofőr, amely nagyban rontja a látási esélyeket. Van köd, amelyben elég a tompított fényszóró használata, van, amelyben szerencsésebb kiegészítőfényként bekapcsolni a ködfényszórót: ez utóbbi hatékonysága nagyban függ az autótípustól, a ködfényszóró elhelyezésétől. Annál hatékonyabb minél lejjebb van, mert úgy be tud világítani a köd alá, így nő a látótávolság. Előfordul olyan köd is, amelynél a legnagyobb látótávolság a ködfényszóró használatával érhető el, mert a tompított fényszóró fénye is zavaró reflexiókat gerjeszt, tehát jóbb lekapcsolni: helyzetjelző+ködfényszóró használatával haladni. Nappal a ködfényszórók használatának az indoka, hogy a szemből érkezők előbb észlelhetik az autót, ezzel nő az észlelési távolság, biztonságosabb a haladás.
Megnőtt a vadveszély az utakon
Július végén indul az őzek párzási időszaka. Ez az autózás szempontjából azt jelenti, hogy gyakran megjelennek az állatok az utak mentén, vagy az utakon, főképp erdős-bozótos-cserjés területen. Az állatok veszélyérzete ilyenkor csökken, miként figyelmük is, könnyen kerülhetnek az autók elé.

Mire figyeljünk a gépi autómosásnál?
A gépi autómosó a legegyszerűbb válasz az autó külső tisztántartására: sok helyen elérhető, gyors, és nem drága: még egy prémium program is feleannyiba kerül, mint egy alap kézimosatás. Persze lehetnek hátrányok is.

Ésszel az M7-esen (is)
Tart a szezon az M7-es autópályán. Ez azt jelenti, hogy különleges esemény nélkül, egyszerűen a forgalomsűrűség miatt is kialakulhatnak torlódások.
Ésszel az M7-esen (is)
Tart a szezon az M7-es autópályán. Ez azt jelenti, hogy különleges esemény nélkül, egyszerűen a forgalomsűrűség miatt is kialakulhatnak torlódások.
Mit kell tenni külföldi baleset esetén?
A külföldi utazás során bármennyire is felkészült az autós, sajnos érheti váratlan közlekedési baleset – akárcsak itthon. Érdemes tudni mi a teendő ilyen esetben!

Tudni kell okosan pakolni az autóban
Főképp a vakációs időszakban indulnak el az emberek alaposan megpakolt autókkal. Hogy a csomag is, és az utazók is épségben célhoz érjenek érdemes pár pakolási alapszabályt betartani.

Tart az aratási szezon, figyeljenek a nagy gépekre!
Tart a nyári betakarítás, így számíthatnak a közlekedők a nehéz mezőgazdasági gépek jelenlétére a közutakon.
Tart az aratási szezon, figyeljenek a nagy gépekre!
Tart a nyári betakarítás, így számíthatnak a közlekedők a nehéz mezőgazdasági gépek jelenlétére a közutakon.
Mire figyeljünk zivatarban vezetve?
Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

Nyáron a motoron
Bár a melegben nagy a csábítás, mégsem szabad elhagyni a védőfelszerelések viselését motorozás közben.
Nyáron a motoron
Bár a melegben nagy a csábítás, mégsem szabad elhagyni a védőfelszerelések viselését motorozás közben.