Az előzetes adatok szerint Sátoraljaújhely közigazgatási területén, lakott területen kívüli útszakaszon 2018. június 22-én 16.00 óra körüli időben egy férfi az általa vezetett személygépkocsiból és a hozzákapcsolt utánfutóból álló járműszerelvénnyel közlekedett. A férfi nem az időjárási és a rakomány sajátosságainak megfelelően választotta meg járműve sebességét (szeles idő volt), mely következtében az utánfutó stabilitásából veszített, oldalirányba többször bemozdult, azaz „kilengett”, majd a járműszerelvény áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy tehergépkocsival. A baleset során a személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van.
Fontos tudni, hogy a gépjárműből és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvény vezetése különös óvatosságot igényel. Főleg az egytengelyes, könnyű utánfutók menet közbeni viselkedése zavarhatja meg a jármű vezetőjét, mert a nagyobb tömegű, megfelelően rögzített rakományú, több tengelyes utánfutók többnyire stabilabbak, jobban tapadnak az úttesten (természetesen ez a megállapítás megfelelő gumiabroncsokat feltételez), továbbá a kanyarban és a szélben is megbízhatóbbak.
A személygépkocsik mögé általában könnyű, egytengelyes utánfutót kapcsolnak, mely különösen akkor instabil, ha üres, nem megfelelő a műszaki állapota, rosszak az útviszonyok, ha erős szél van, illetve ha a jármű vezetője túl gyorsan hajt. Az utánfutó ilyenkor előfordul, hogy pattogni kezd az úton, vagy oldalirányban kileng (a kilengést ezen felül hirtelen kormánymozdulatok is előidézhetik, de üres utánfutónál még a járműponyva is plusz kockázatot jelenthet).
Az úttesten pattogó utánfutó rendkívül veszélyes, hiszen amikor a gumiabroncs nem érintkezik az útfelülettel, mert a kerekek a levegőben vannak, akkor az utánfutó nem irányítható, és ez az autó kormányzását, irányítását is megnehezíti. Főleg, ha útkanyarulatba érkezik a jármű!
A stabilitását vesztett utánfutó természetszerűleg elvonja a járművezető figyelmét, aki ilyenkor első sorban az utánfutóra koncentrál (esetleg meg is ijed), és a stabilitás visszanyerése érdekében gyakran hirtelen és hibás kormánymozdulatot végez. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a járműszerelvény vagy áttér a menetirány szerinti bal oldali sávba, vagy éppen az útról letérve az árokban köt ki.
Utánfutóval közlekedve, azaz járműszerelvényt vezetve a relatív, vagy abszolút gyorshajtás egyaránt kiemelkedő kockázattal járhat, hiszen a magasabb sebesség növeli a stabilitásvesztés lehetőségét, és csökkenti az esetleges mentési manőver esélyeit. Nem véletlen, hogy a KRESZ a gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvények esetében – a lakott területen belüli közlekedés kivételével – alacsonyabb sebességhatárokat állapít meg.
A hatályos KRESZ 26. § (1) bekezdése alapján ugyanis az ilyen járműszerelvények:
– autópályán maximum 80 km/h
– lakott területen kívüli egyéb útvonalon maximum 70 km/h sebességgel haladhatnak
A biztonság megtartásának egyik alapelve, hogy soha nem kötelező a megengedett sebesség felső határán autózni, hanem olyan sebességet kell megválasztani, hogy a saját és más közlekedők biztonságát ne veszélyeztessük. Tehát alacsonyabb sebesség indokolt akkor is, ha az útviszonyok kedvezőtlenek, hibás, vagy nedves az útfelület, illetve erős szél fúj. A kormányt mindig két kézzel fogjuk, és szeles időben legyünk különösen óvatosak akkor, ha erdős területet hagyunk el, felüljárón, vagy hídon haladunk át.
Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!
Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Itt az ideje a légkondicionálók karbantartásának
A kánikula szezon előtt még időben meg lehet látogatni egy szakműhelyt a légkondicionáló karbantartása és tisztítása miatt. Jobban és szagtalanul fog működni!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!
Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.
Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból
Már nem számítunk fagyra, neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

Elrajtolt a bringásszezon!
Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

Itt a motorosidény, de jó rákészülni
A napsütés, a száraz utak előcsalogatták a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézik, vagy átnézetik a télre pihenőre tett gépeiket.