2019.06.05, 08:23
Ne hagyd a gyermekedet az autóban!

Sajnos gyakori probléma, hogy szülők otthagyják gyermeküket a tűző napon parkoló gépkocsiban. Ne tegyék!

Nyár van, amikor forró napokra, kánikulára is számítanunk lehet. A vakáció, szabadságok és a nyári idegenforgalmi főszezon hónapjaiban családok százezrei kelnek útra, és igyekeznek a nyaralóhelyekre, a rokonokhoz, vagy éppen a strandra. Ilyenkor sajnos állandósuló probléma, hogy szülők otthagyják gyermeküket a tűző napon parkoló gépkocsiban. Holott ez igen könnyen súlyos kimenetellel, akár tragédiával is járhat.

A tapasztalatok alapján ez  akkor fordul elő, amikor a szülő úgy gondolja, hogy „beugrik” egy gyors bolti vásárlásra, felvesz, vagy felad valamit a postán, gyógyszert vált ki, vagy a bankban elintéz valamit. Eközben vagy nem akarja felkelteni az alvó gyermekét az autóban, vagy úgy gondolja, hogy az ügyintézés a gyermek nélkül gyorsabban és egyszerűbben megy, és különben sem történhet ilyen rövid idő alatt semmi baj. Sajnos ez nem így van, és számos példa van arra, hogy ennek a felelőtlen döntésnek súlyos következményei lehetnek.

Tűző napon a gépkocsi utastere könnyen felforrósodik, a belső hőmérséklet 50-60 fok fölé is felmehet. A részben lehúzott ablak sem jelent ilyenkor megoldást, a forrósodás az enyhe levegő-átáramlás mellett is végbemegy. Az igen magas hőmérséklet következménye pedig a hőguta.

A hőguta 40°C feletti testhőmérsékletnél alakul ki, amikor a test verejtékezése leáll, a test hőmérséklete jelentősen megemelkedik, a bőr kipirul és forróvá válik, majd a keringés rendszere fokozatosan összeomlik. Eleinte az érintett azt érzi, hogy fáj a feje, rossz a közérzete, szédülni kezd, bágyadttá válik, majd hányinger kínozza. A későbbiekben ez a folyamat súlyosbodik, koncentrációzavar és hányás jelentkezhet, majd az autóban ülő személy elvesztheti az eszméletét. A hőguta  halálos kimenetelű is lehet.

Hoseg A Kocsiban 2
Foróság az autóban

Fontos tudni, hogy a gyerekek fokozottan ki vannak téve a napszúrás és a hőguta veszélyének, ezért az ő esetükben még szigorúbb szabályokat kell betartani az egészségük megőrzése érdekében. Fő szabály, hogy soha ne hagyjunk a gyermeket az autóban, mely tűző napon parkol, még részben lehúzott ablakok esetén sem! Egyetlen percre sem! (A legjobb, ha semmilyen körülmények között nem hagyunk őrizetlenül kisgyermeket az autóban!). Fontos továbbá, ha bármely okból megállunk gépjárművünkkel, lehetőleg árnyékos helyen tegyük azt.

Amennyiben a parkoló jármű belső tere a nagy melegben felforrósodott, beszállás és elindulás előtt alaposan szellőztessük ki, kapcsoljuk be a légkondicionálót, és vegyük maximálisra annak fordulatszámát. Amikor a jármű utastere kellően lehűlt, akkor üljünk csak be a gépkocsiba, s induljunk útnak. A beszállást követően csökkentsük a légkondicionáló erősségét, valamint ügyeljünk arra, hogy a külső hőmérséklet és a légkondicionálóval beállított belső hőmérséklet között ne legyen 8 foknál nagyobb eltérés. A testre irányított hideg levegő következtében egyrészt hamar megfázhatunk, másrészt a külső és belső hőmérséklet jelentős eltérése megviseli az emberi szervezetet.

És végezetül az egyik legfontosabb tényező: fogyasszunk sok folyadékot, és mindig legyen a gépkocsiban megfelelő mennyiségű „tartalék” folyadék!

Hideg van: kell melegíteni a motort indulás előtt?

Igen is meg nem is, attól függ milyen motort, és attól is, hogy hogyan használják az autót.

...
2026.01.22. 07:01

Hideg van: kell melegíteni a motort indulás előtt?

Igen is meg nem is, attól függ milyen motort, és attól is, hogy hogyan használják az autót.

Koszos szélvédőn a vezetéstámogató rendszerek se látnak ki

Sokan nem is gondolnak bele, milyen kellemetlen és veszélyes közlekedési szituációkat teremthet egy koszos szélvédő. A „Látni és látszani” elv első felének tesz keresztbe. Az utóbbi tíz év autóinál a fedélzeti segédrendszerek jó működését is zavarja.

...
2026.01.15. 07:29

A hólánc használatról

A hóláncot (vagy a láncot kiváltó más segédeszközt) még az elakadás előtt, a havas-jeges területre érve érdemes feltenni. Elakadva már nagyon nehéz, vagy egyes esetekben lehetetlen a felszerelése.

...
2026.01.14. 08:35

Csak letisztított szélvédővel induljunk útnak!

Beköszöntött az az időszak, amikor a szabadban parkoló autók üvegfelületeire reggelre ráfagy a pára, vékony, jeges felületet képezve. Elindulás előtt ezt gondosan le kell takarítani!

...
2026.01.13. 06:05

Mit ne tegyünk csúszós úton?

Pár pontban összegyújtöttünk jótanácsokat, amelyek megtartásával minden sofőr jobban teljesíthet, amikor csúszik az út.

...
2026.01.12. 07:10

Mit ne tegyünk csúszós úton?

Pár pontban összegyújtöttünk jótanácsokat, amelyek megtartásával minden sofőr jobban teljesíthet, amikor csúszik az út.

Két keréken télen? Jobb, ha kétszer is meggondoljuk

Amikor leesik az első hó, lefagy az út, vagy csak csendben lapul a jég az aszfalton, a közlekedés hirtelen mindenkinek nehezebb lesz.

...
2026.01.08. 18:37

Két keréken télen? Jobb, ha kétszer is meggondoljuk

Amikor leesik az első hó, lefagy az út, vagy csak csendben lapul a jég az aszfalton, a közlekedés hirtelen mindenkinek nehezebb lesz.

Legyen tele az ablakmosótartály!

A ködös, nedves, havas hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.

...
2026.01.03. 13:14

Legyen tele az ablakmosótartály!

A ködös, nedves, havas hideg időben a szélvédő a felvert koszos vízpermettől gyorsan koszolódik, nagyban rontva a kilátást.

Mit ne tegyünk mínuszban?

Több olyan autós alapvetés létezik, amelyet betartva jobb eséllyel kerüli el a bajt az autózó a télen.

...
2026.01.02. 12:52

Mit ne tegyünk mínuszban?

Több olyan autós alapvetés létezik, amelyet betartva jobb eséllyel kerüli el a bajt az autózó a télen.