2020.01.01, 22:21
Motorozni télen is lehet

Sokak, legfőképpen a hivatásszerűen motorozók télre sem teszik, illetve nem tehetik le a kétkereküiket.

Télen éjszakai fagyokra, csúszós utakra lehet számítani, mégis sokaknak két keréken sem ér véget ilyenkor a szezon, és a kedvezőtlen idő dacára is útra kelnek motorral, robogóval, kerékpárral.
 „Aki két keréken közlekedik télen, annak alapvető fontosságú a megfelelő közérzet biztosítása, és erre kevesen gondolnak” – kezdi egy fontos figyelmezetéssel Kovács B. Róbert, a Groupama Tanpálya motoros vezetéstechnikai instruktora. „Minél jobban átfázunk, annál veszélyesebbé válik a téli kétkerekűzés. Ennek oka, hogy éppen mikor a szokottnál is fokozottabb figyelemre lenne szükség, kevésbé tudunk a forgalmi helyzetekre koncentrálni, és mozdulataink is nehézkesebbé válnak, így a reakcióidő értékes tizedmásodpercekkel nőhet.”
A járművek „téliesítése” jelentős anyagi ráfordítással járhat: az alapvető kiegészítők, mint a kesztyű, a vízhatlan cipő és a derékmelegítő mellett érdemes kézzsákot, lábtakarót és túraplexit is beszerezni. Nagyobb kiadással jár, de sok segítséget jelenthet motorokon az ülés- és a markolatfűtés, vagy akár a fűthető ruházat. „Mindemellett elengedhetetlen a láthatóságot segítő élénk színű sisak és kabát” – hívja fel a figyelmet a szekértő. „Bizonyított, hogy a segítségükkel akár már 300 méterrel hamarabb észre lehet venni a közlekedőt.”
Természetesen nem csak autók esetében fontos az abroncscsere: ha biciklire még nem is, motorokra már elérhetőek téli gumik. „Kissé hidegebb, esős időben segíthetnek, de havas utakon való közlekedésre ezek sem teszik alkalmassá a járműveket” – figyelmeztet a Groupama Tanpálya instruktora. – „Ha egy autó kicsit megcsúszik, még lehet korrigálni, egy kétkerekűnél a jégen csúszás szinte kivédhetetlenül eséshez vezet. Tapasztalataink szerint ilyen esetekben 70-75%-os a valószínűsége a lábsérülésnek, hiszen a motorosok a stabilitásukat a lábukkal igyekeznek visszanyerni.” A balesetek elkerüléséhez a motorok és kerékpárok esetében is kerülni kell a hirtelen pedál- és kormánymozdulatokat. A fékezést a megszokottnál hamarabb kell megkezdeni, a járművet pedig finomabban dönteni, nagyobb íven, és kisebb sebességgel kigyorsítani a kanyarokból.

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2026.04.09. 14:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2026.04.07. 06:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Beindult a motorosszezon

Beléptünk a motorkerékpáros szezonba. A jó idővel sokan veszik elő a gépeket, így megnő az utakon a motorosok száma, így a közlekedés többi résztvevőjének is jobban kell rájuk figyelni.

...
2026.03.26. 05:06

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Már nem számítunk fagyra, neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2026.03.15. 09:23

10 javaslat üzemanyag spórolásra

Ismét gond lehet az üzemanyagárakkal, így érdemes takarékoskodni. Adunk pár tippet.

...
2026.03.03. 11:23

10 javaslat üzemanyag spórolásra

Ismét gond lehet az üzemanyagárakkal, így érdemes takarékoskodni. Adunk pár tippet.

Egyre több a bringás az utakon

Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

...
2026.03.02. 07:14

Jó időt jósolnak, nőni fog a motorkerékpáros aktivitás

A megígért napsütéses idő, a száraz utak előcsalogatják a motorkerékpárosokat, bár a "dedikált" motoros szezonkezdet a még odébb van. Aki két kerékkel útra kel jól teszi, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézi, vagy átnézeti a télre pihenőre tett gépeket.

...
2026.02.27. 07:15

Az erős szél veszélyei

Az erős szél többféle balesetveszélyes helyzetet teremthet a közutakon. Elsősorban nyílt terepen, országutakon, autópályákon okozhat kellemetlen pillanatokat a sofőröknek.

...
2026.02.25. 06:30

Az erős szél veszélyei

Az erős szél többféle balesetveszélyes helyzetet teremthet a közutakon. Elsősorban nyílt terepen, országutakon, autópályákon okozhat kellemetlen pillanatokat a sofőröknek.