A mozgásképtelenné vált autó helyszíni beindítása nagyon ritkán sikerül, de érdemes megpróbálni. Fontosabb viszont a biztonságos körülmények megteremtése, amíg a helyzet megoldódik!
A legtöbb autós átélte már, milyen az út szélén maradni a bedöglött autóval. Mikor egyértelmű, hogy az út nem folytatható tovább törekedni kell a körülményekhez képest a biztonságos félreállásra. A nagyforgalmú utakat, hidakat, ha még bírja az elromlott autó, vagy a lendület, lehetőleg el kell hagyni. Ha nem, akkor amennyire lehet félre kell húzódni és vészvillogóval, valamint az elakadásjelző háromszög kihelyezésével (ez forgalmas helyen tehető a kocsi tetejére is, úgy nem tapossák le a többiek és messziről látni a bajt).
Forgalmas úton a legbiztonságosabb elhagyni a kocsit, sőt az úttestet is, és a szalagkorlát mögé húzódni amíg megjön a segítség. Ellenben, ha biztonságosak a körülmények (kis forgalmú az út, vagy sikerült parkolóba, bekötőútra kigurulni, széles járdára felállni) akkor a pánikszerű telefonálás előtt érdemes néhány egyszerű, sokszor szemrevételezéssel eldönthető dolgot ellenőrizni az autón, lehet, még az is előfordulhat, hogy egy kis műszaki érzékkel megáldott ember külső segítségkérés nélkül is megoldja a problémát.. Ha pedig mégis az autómentés marad csak megoldásként, akkor sem baj, ha több hibalehetőség kizárul a körből, legalább eldönthető milyen autószerelőhöz kerüljön a kocsi.
A leállás után elsőként rá kell jönni, hogy a hajtáslánc melyik darabja üzemképtelen. Segítség, hogy a modern autók egyes esetekben képesek azonosítani a hibaforrást és kiírják a konkrét hibát. Fontos, hogy például olajnyomás probléma esetén nem szabad az indítással próbálkozni, nehogy károsodjon a a motor. Ha viszont a motor indítható, azonban a kéziváltós autónál kuplung nem emel ki, vagy a váltó nem kapcsolható, vagy sebességbetétel után az indítási próbálkozásra durva zajokat hallunk (automataváltónál is), akkor a motor utáni alkatrészek valamelyike adta fel. Ezek a legritkább esetben szerelhetők helyben, hívható az autómentő. Persze, ha kis sebességgel, úgynevezett vészüzemmódban el lehet sántikálni a helyszínről anélkül, hogy tovább károsodna az autó, és ez nem veszélyezteti a forgalom résztvevőit, akkor ez is megtehető – ne eresszen kenőanyag, működjön a fék.
Mikor a motor a hibás, akkor érdemes ránézni mi a hiba. A motor üzemeléséhez három alapvető dolog szükséges: üzemanyag, gyújtás és levegő. A váratlan leállás után a hibakeresést ezen az úton kell kezdeni. Elsőként ellenőrizhető van-e üzemanyag a tankban, ekkor a gyújtást ráadva az is megnézhető, hogy van-e gyújtás, ha a műszerfalon világítanak a visszajelzők, akkor van „áram”. Ha nincs benzin akkor tankolni kell, ha nincs gyújtás, akkor ellenőrizendő az akku. Ha van direktbe kötött fogyasztó (amelynek a működtetéséhez nem kell a gyújtás, mint utólagos rádió), akkor tesztelhető azzal az akku, vagy a vészvillogót kell bekapcsolni, ha vidáman villog, nem bágyadt, akkor az akku jó (akinél van műszer, az persze mérhet is).
Gyújtás hiányában ellenőrizendők az akkusaruk, a testkábelek, a biztosítékház és a relédobozok csatlakozói. A szerelők tapasztalatai szerint ilyen esetben (ha nincs gyújtás, nem világítanak a visszajelző fények, miközben az akku jó), ma leginkább az elromlott riasztók és indításgátlók a hiba okai – és azokkal bizony az út mellett nem lehet mit kezdeni.
Viszont ha van gyújtás, akkor kipróbálható, hogy mely funkciók működnek a kocsin. Gyújtásra rakva az elektromos üzemanyagpumpával szerelt befecskendezéses autóknál hallható az üzemanyagpumpa zúgása. Indítózni is lehet, ha csak egy kattanás a reakció, akkor vagy nem jut áram az indítómotorhoz, vagy nem működik, vagy alacsony az akkufeszültség. Ha a megszokott lelkesedéssel forgatja a motort az indító, akkor kereshető tovább a hiba, ha forgatja, de éppencsak, akkor ismét kevés az akkufeszültség. Ez utóbbi oka lehet a generátor hibája, amely nem derül ki azonnal. Régi, karburátoros autók esetén főképp későn derül fény a hibára, mert az akkuról a gyújtás igen sokáig bírja, akkor fogy el az energia, mikor egyéb fogyasztókat is bekapcsol a sofőr (fényszórók, zene), de ezek az autók lényegében már kikoptak a használatból.
A befecskendezéses autók elektromos üzemanyagpumpája gyorsabban leszívja az akkut, ahogy fogy a feszültség, csökken az üzemanyagnyomás is, a motor gyengélkedik, majd leáll. Rossz indítómotor esetén behúzható-betolható az autó – ennyit a katalizátor is kibír. Ellenben, ha van áram, az indító működik, akkor benzin, vagy levegő nincs, illetve a gyújtás nem jut el a gyertyákig. A motorháztetőt kinyitva érdemes szétcsúszott levegő- illetve vákuumcsöveket keresni, ahonnan a motor fals levegőt tud szívni. Turbó motorok is szívesen löknek le a légcsöveket, ilyenkor a motor gyenge lesz és füstöl.
Ha alapjáraton megy a motor, de gázadásra lefullad, akkor füllel is kereshetünk hibát, a szívászaj árulja el a sérült, vagy lecsúszott légcső helyét. Ha esetleg megvan a hiba, és szerencsére csak egy bilincs engedett el, akkor visszailleszthető a helyére az elmozdult cső, ha viszont szétrepedt, akkor is van esély, mert bebandázsolható ragasztószalaggal – csak kerülni kell utána a szervizig a nagyobb terhelést, főképp a turbómotornál, mert ha a turbó utáni cső ment szét, akkor a túlnyomás széttolja a bandázst. Mikor minden cső rendben van, akkor ellenőrizendők a benzincsövek is. Ezek lecsúszása erős benzinszaggal is jár. Ha minden tiszta, akkor keressünk tovább. Nézzük át a gyújtáskábeleket, nincs-e rajtuk sérülés, húzzuk le a gyertyapipákat. Ha sehol nem látható egyszerűen elhárítható hiba, akkor nincs más, mint segítséget hívni és szabályosan elvontatni, vagy elszállítani az autót a helyszínről.
Záporokat, zivatarokat is hozhat a hidegfront
Számítani lehet viharos, zivataros időjárásra, így a közlekedők jól teszik, ha felkészülnek a csapadékos, szeles körülményekre.
Záporokat, zivatarokat is hozhat a hidegfront
Számítani lehet viharos, zivataros időjárásra, így a közlekedők jól teszik, ha felkészülnek a csapadékos, szeles körülményekre.
Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Itt az ideje a légkondicionálók karbantartásának
A nagy melegek beköszönte előtt még időben meg lehet látogatni egy szakműhelyt a légkondicionáló karbantartása és tisztítása miatt. Jobban és szagtalanul fog működni!

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Gumi-felni méretválasztás: nagyon nem mindegy!
Nagyon fontos a gumiabroncs vásárlásakor a típusmegfelelőség. Az előírtnál nagyobb és a kisebb átmérőjű kerék is megváltoztatja a jármű viselkedését.
Gumi-felni méretválasztás: nagyon nem mindegy!
Nagyon fontos a gumiabroncs vásárlásakor a típusmegfelelőség. Az előírtnál nagyobb és a kisebb átmérőjű kerék is megváltoztatja a jármű viselkedését.
Mikor cseréljünk évszakos abroncsot?
Mit tegyünk az áprilisi, néha téli időjárási viszonyok idején? Nyári, téli, esetleg négy évszakos gumit használjunk?
Mikor cseréljünk évszakos abroncsot?
Mit tegyünk az áprilisi, néha téli időjárási viszonyok idején? Nyári, téli, esetleg négy évszakos gumit használjunk?
A nyestek kedvenc játszótere
Nehéz megmagyarázni miért érzik jól magukat az autókban, autókon a nyestek, de vélhetően ez a helyzet, különben nem tevékenykednének bennük, rajtuk, sokszor károkat okozva.

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!
Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!