A kocsik nem szeretik túlzottan a vizet, még a futómű is megjárhatja a vízzel takart kátyúval. Az autók mellett a gyalogos sem szereti, ha lefröcsköli a tócsába hajtó autó, figyeljünk hát erre is.
A nagyszámú autó, a nagy forgalom felgyorsította az úthálózat romlását, a kátyúk, folt-hátán-folt utak sok környéken megszokottak. Persze a felújított út sem mindig garancia a jó vízelvezetésre, egyrészt azt is el lehet rontani, másrészt átalakulóban a csapadékviszonyok az országunkban, egyre jellemzőbb, hogy rövidebb idő alatt zúdul le nagy mennyiségű csapadék, és a kisebb mennyiség elvezetésére tervezett csatornarendszer nem bír a feladattal, óhatatlanul tócsák, vízátfolyások alakulnak ki.
Kétféle sofőr van, az egyik igyekszik kerülgetni a tócsákat a másik vidáman áttrappol rajtuk. Az első talán számol azzal, hogy nem tudni mi lapul a tócsa mélyén, mert lehet ott egy olyan kátyú is, amely tönkreteszi a felnit, a gumiabroncsot, vagy a futóművet. Vagy lehet olyan mély az a tócsa, hogy a kocsi kényes részeihez is juthat a felcsapódó vízből, így meghibásodhat az elektronika, vagy vizet szívhat a motor.

Nagyobb sebességgel, országúti vagy autópályatempóval haladva ismét csak van kockázata a gondolkozás nélküli vízre hajtásnak: tapadásukat veszthetik a gumik, kialakulhat a felúszás jelensége. Ilyenkor az autó irányíthatatlanná válik. Ha pedig csak az egyik oldali kerekek futnak bele a tócsába, amely tócsa lehet a nyomvályusodás miatt kialakult országúti típus is, akkor annyira lefékeződhet az autó féloldalasan, hogy elveszti az iránytartását és igazán jó sofőr kell ahhoz, hogy megoldja ezt a feladatot és ilyenkor megőrizze az uralmát a jármű fölött.

A lakott területeken még az is a tócsákba hajtás ellen szól, hogy az útközeli járdaszakaszokon haladó gyalogosokat lefröcskölhetik az autók. Különösen így van ez utcasarkoknál, ahol esetleg eltérő magasságú útpályák találkoznak, zebráknál és buszmegállóknál, ahol a járdaszegély közeli sávban a buszok vályúsra taposták az aszfaltot, amelyben megáll a víz. És elég rossz a vizes, hideg időben beázott cipőben, vizes ruhában gyalogolni. Így a jófej autós figyel erre, és arra gondol, hogy amint kiszáll az autóból ő is gyalogos lesz, és ugyanúgy lefröcskölhetik a figyelmetlen autósok!

Az út nem küzdőtér
A közlekedésben való együttműködés és összehangoltság fontosságára hívja fel a figyelmet az „Az út nem küzdőtér” kampány.

Az út nem küzdőtér
A közlekedésben való együttműködés és összehangoltság fontosságára hívja fel a figyelmet az „Az út nem küzdőtér” kampány.
Beindult a motorosszezon
Beléptünk a motorkerékpáros szezonba. A jó idővel sokan veszik elő a gépeket, így megnő az utakon a motorosok száma, így a közlekedés többi résztvevőjének is jobban kell rájuk figyelni.

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Itt az ideje a légkondicionálók karbantartásának
A kánikula szezon előtt még időben meg lehet látogatni egy szakműhelyt a légkondicionáló karbantartása és tisztítása miatt. Jobban és szagtalanul fog működni!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!
Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.
Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból
Már nem számítunk fagyra, neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!