A szeszélyes nyári hónapok, valamint a megszokottól átlagosan több fokkal hidegebb, csapadékos ősz után várhatóan korán beköszönt a tél. A meteorológiai előjelzések szerint helyenként már októberben számítani lehet havazásra, ill. havas esőre. Ez arra int minden közlekedőt – gyalogost és járművezetőt egyaránt -, hogy időben készüljön fel a megváltozott téli viszonyok szerinti közlekedésre.

Röviden a gépjárművek felkészítéséről:
A gépkocsikat már most célszerű felkészíteni az évszakkal járó változásokra. A hidegben és a havas, jeges úton csak téli gumiabroncsokkal biztonságos a közlekedés. Itt az idő tehát a téli gumiabroncsokat felszerelni, ill. – akiknek még nincs – beszerezni! A téli gumiabroncsokkal együtt járó többletköltség már egy elkerült kisebb koccanás során megtérül!
Fontos tudni, hogy a hidegben – általában +7 Cº alatt – a nyári gumiabroncsok felülete megkeményedik, merevvé válik, így azok kevésbé tapadnak! Az út és látási viszonyoknak megfelelően körültekintőbben, lassabban vezessünk (ilyenkor még téli gumiabroncsokkal sem szabad a nyáron megszokott tempóban és stílusban vezetni)!

Havas időben – különösen a hegyvidékeken – igen hasznos szolgálatot tehet a hólánc, melyet a hajtott kerekekre szerelhetünk fel. Az egyszerűbb változatok már 10.000.-Ft alatt is elérhetők, s amit nyerhetünk általuk: az a fokozott biztonság. Közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is jelentősen megnövekedhet!
Ha útra kelünk, tanácsos az induláskor a gépjárművet „teletankolni”, az ablakmosót fagyálló folyadékkal feltölteni, az akkumulátor kapacitását leellenőrizni, hóláncot, ill. hólapátot vinni. Az előzőeken túl tanácsos némi ételről és italról, meleg ruházatról és meleg takaróról gondoskodni, ugyanis hóban történő elakadáskor, vagy nagyobb torlódások esetén, ill. hosszabb úton ezek jó szolgálatot tehetnek. A mobil telefont is vigyük magunkkal, gondoskodjunk arról, hogy az akkumulátoruk mindig legyen feltöltve. Ajánlatos a rádiók közlekedési információs adásait hallgatni.Amennyiben gyermeket is szállítunk, a fentieket még fokozottabban kell figyelembe venni!

A gyalogos közlekedésről
A téli időszak a gyalogosok közlekedésére ugyancsak nagyobb veszélyt jelent. A csapadékos, ill. csúszós úttesten a gyalogosok lassabban közlekednek, az eleséstől, az elcsúszástól való félelem eltereli a figyelmüket, s kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire. Csapadékos, szeles időben jól megfigyelhető, hogy a gyalogosok igyekeznek mielőbb „fedél alá”, azaz védett, szélcsendes helyre kerülni. Ez egyben azt is jelenti, hogy körültekintésük sok esetben felületes, nem feltétlenül a „védett helyen”, azaz a kijelölt gyalogosátkelőhelyen kelnek át, s gyakran rosszul mérik fel az érkező járművek sebességét. Esőben még a kinyitott esernyő is korlátozhatja a gyalogosokat a biztonságos közlekedéshez szükséges információk megszerzésében.
A gyalogosokra leselkedő veszélyekhez hozzájárul, hogy a járművek fékezéskor megcsúszhatnak, nehezebben tudnak megállni, csapadékos időben a vezetők látási viszonyai is romlanak. Ilyenkor ezért a járművezetőknek az átlagosnál is fokozottabb óvatossággal kell a gyalogosokra figyelni, akiknek az áthaladását sok esetben segíteni kell.
A kerékpárosok és a motorosok téli közlekedéséről
Aki téli viszonyok mellett közlekedett már kétkerekű járművel, tudja, hogy az nem egyszerű feladat. A kétkerekű járművek jóval labilisabbak négy-, vagy többkerekű társaiknál, s ez a téli időszakban, a havas, fagyos, csúszós úttesten még fokozottabban igaz.

Ugyanakkor azt tapasztalhatjuk, hogy egyre többen közlekednek kerékpárral a téli hónapokban. A kerékpárosok részéről nagyon fontos, hogy járművük rendelkezzen az előírt biztonsági felszerelésekkel. A láthatóság a rövid téli nappalokon különösen fontos, így a világító berendezéseken felül a láthatósági mellény viselése még akkor is ajánlott, ha az éppen nem kötelező. Az autósoknak viszont jobban kell vigyázniuk a „sérülékeny” kerékpárosokra, s előzésük esetén az átlagosnál is nagyobb oldaltávolságot célszerű tartani.
A motorkerékpárosok téli közlekedése is az átlagosnál jóval nagyobb kockázattal jár. Részükre a honlapunkon néhány jó tanácsot már összefoglaltunk, amelyek itt elérhetők.
Végezetül: a több évtizedes tapasztalatok azt mutatják, hogy a megváltozott téli körülmények következtében megnövekszik a közúti balesetek, és azon belül a tragédiák száma.
Nagyon fontos, hogy legyünk tisztában a téli közlekedés fokozott veszélyeivel, s mindezek tudatában közlekedjünk óvatosabban!
Balesetmentes közlekedést és szép téli hónapokat kíván az
ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság
Megnőtt a vadveszély az utakon
Július végén indul az őzek párzási időszaka. Ez az autózás szempontjából azt jelenti, hogy gyakran megjelennek az állatok az utak mentén, vagy az utakon, főképp erdős-bozótos-cserjés területen. Az állatok veszélyérzete ilyenkor csökken, miként figyelmük is, könnyen kerülhetnek az autók elé.

Mire figyeljünk a gépi autómosásnál?
A gépi autómosó a legegyszerűbb válasz az autó külső tisztántartására: sok helyen elérhető, gyors, és nem drága: még egy prémium program is feleannyiba kerül, mint egy alap kézimosatás. Persze lehetnek hátrányok is.

Ésszel az M7-esen (is)
Tart a szezon az M7-es autópályán. Ez azt jelenti, hogy különleges esemény nélkül, egyszerűen a forgalomsűrűség miatt is kialakulhatnak torlódások.
Ésszel az M7-esen (is)
Tart a szezon az M7-es autópályán. Ez azt jelenti, hogy különleges esemény nélkül, egyszerűen a forgalomsűrűség miatt is kialakulhatnak torlódások.
Mit kell tenni külföldi baleset esetén?
A külföldi utazás során bármennyire is felkészült az autós, sajnos érheti váratlan közlekedési baleset – akárcsak itthon. Érdemes tudni mi a teendő ilyen esetben!

Tudni kell okosan pakolni az autóban
Főképp a vakációs időszakban indulnak el az emberek alaposan megpakolt autókkal. Hogy a csomag is, és az utazók is épségben célhoz érjenek érdemes pár pakolási alapszabályt betartani.

Tart az aratási szezon, figyeljenek a nagy gépekre!
Tart a nyári betakarítás, így számíthatnak a közlekedők a nehéz mezőgazdasági gépek jelenlétére a közutakon.
Tart az aratási szezon, figyeljenek a nagy gépekre!
Tart a nyári betakarítás, így számíthatnak a közlekedők a nehéz mezőgazdasági gépek jelenlétére a közutakon.
Mire figyeljünk zivatarban vezetve?
Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

Nyáron a motoron
Bár a melegben nagy a csábítás, mégsem szabad elhagyni a védőfelszerelések viselését motorozás közben.
Nyáron a motoron
Bár a melegben nagy a csábítás, mégsem szabad elhagyni a védőfelszerelések viselését motorozás közben.