2016.10.10, 11:32
Járművezetés ősszel

Az évszakkal együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási és a látási viszonyok. Ezek a változások jelentik az őszi közlekedés speciális veszélyeit, melyekkel a biztonságunk, valamint testi épségünk és egészségünk megőrzése érdekében minden közlekedőnek tisztában kell lennie.
Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltotta ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a „zebrák”, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

Az ősz a levélhullás időszaka is. Az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a reggeli pára, eső, vagy más csapadék miatt azok átnedvesednek. A nedves falevelek következtében az úttest akár olyan csúszóssá is válhat, mint ha jég borítaná be. A veszély másik oldala, hogy a falevelek eltakarhatják a közúti jelzéseket, (mely a nyilvánvaló veszélyek mellett az ismeretlen helyen történő vezetést különösen megnehezíti), továbbá elfedhetik a burkolat esetleges hiányosságait, közöttük a mély kátyúkat is.
A hajnali, illetve kora reggeli fagyok is komoly veszélyt jelenhetnek, hiszen jeges foltok alakulhatnak ki az úttesten, így az óvatlan járművezetők könnyen kerülhetnek veszélyhelyzetbe. A gépjárművezetőknek ezért különös figyelmet kell fordítaniuk a tapadási viszonyok váratlan, jelentős és kedvezőtlen megváltozására, amennyiben hidakon, felüljáróban, árnyékos területeken, vagy éppen erdős útszakaszokon közlekednek.

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy:
–   Minden esetben ellenőrizze gépjárművét indulás előtt!
–  Győződjön meg arról, hogy az első és hátsó fényszórók, az irányjelzők, a féklámpák és a ködlámpák tiszták és megfelelően működnek!
–  Gondoskodjon a szélvédők tisztaságáról, és belső párátlanításáról (speciális kendővel, légkondicionáló használatával stb.)!
–  Az ablaktörlő lapátokat cserélje ki, ha azok megrepedtek, vagy más okból nem képesek betölteni a funkciójukat!
–  Az ablakmosó berendezés legyen mindig feltöltött állapotban!
–  Ha a gumiabroncs mintázatának mélysége nem megfelelő, vagy az abroncs egyéb okból alkalmatlan a biztonságos közlekedésre, gondoskodjon a cseréjéről!
–  Közlekedjen körültekintőbben, óvatosabban, tartson nagyobb követési távolságot az elöl haladó jármű mögött és tervezzen hosszabb menetidőt!
–  Nedves, csapadékos úttesten számoljon a féktávolság jelentős növekedésével!
–  Lakott területen kívül, éjjel, vagy korlátozott látási viszonyok esetén számítani kell fényvisszaverő mellényt nem viselő gyalogos, vagy kerékpáros közlekedésére!
–  Tartsa észben, hogy az úttestre lehullott falevelek különleges közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek!
–  Ködben történő vezetés esetén válasszon lassúbb haladási sebességet, nagyobb követési távolságot, tartózkodjon az előzéstől, kapcsolja be a ködfényszórót, s mellőzze a távolsági fényszórók alkalmazását. A szem pihentetése érdekében iktasson be több pihenőt.
–  Minden esetben használja a biztonsági övet!

További tanácsaink a biztonságos őszi vezetéssel kapcsolatban:
Legyen mindig napszemüveg a gépjárművünkben! Õsszel a napfény a szokásosnál is ragyogóbb lehet. Az erős napfény gyakran okozhat olyan jelentős tükröződéseket, melyek korlátozhatják a látást, és jelentős zavarokat idézhetnek elő a jármű vezetésében. Ezen túl az elkövetkezendő időszakban a napfény más szögben ér minket. Különösen a napfelkeltét követő, valamint a naplemente előtti órákban – ami gyakorlatilag egybe esik a reggeli és késő délutáni csúcsforgalom idejével – számolnunk kell a szemből érő napsugarak vakító hatásával. Ez a vakító hatás esetenként olyan jelentős mértékű is lehet, hogy bizonyos közlekedési szituáció megfelelő felmérése, ezáltal körültekintő és biztonságos kezelése lehetetlenné válik. A napellenző ilyenkor nem nyújt elégséges megoldást, a napszemüveg viselése azonban csökkentheti az ilyen jellegű balesetek kialakulásának a veszélyét. A napfény vakító hatása szennyezett szélvédő esetén fokozódik, ezért fontos, hogy azok tiszta és páramentes állapotban legyenek.
Ügyeljünk a vadveszélyre! Õsszel gyakrabban következnek be vadelütések, melynek több oka is van (például a szarvasok párzási időszaka, mely szeptemberre és októberre esik, vagy a vadon élő állatok gyakoribb vonulása). Ezért óvatosabban és körültekintőbben közlekedjünk olyan útszakaszokon, ahol vadállatok megjelenésére számolnunk lehet (ezt jelzőtábla is jelzi). A fokozott óvatosság különösen hajnalban és alkonyatkor indokolt. Amennyiben haladásunk során az út környezetében vadállatot észlelünk, vagy korábban ott áthaladó állatot (pl. szarvast) láttunk, mindenképpen lassítsunk le, hiszen a vadon élő állatok általában nem egyedül, hanem csoportosan mozognak. 

Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!

Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

...
2024.04.17. 07:10

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!

Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

Autós rezsicsökkentés

A magas üzemanyagárak mellett sokakban megfordul a gondolat, hogy miként lehetne csökkenteni az autózás költségeit. Számbavettük a lehetőségeket.

...
2024.03.31. 07:42

Autós rezsicsökkentés

A magas üzemanyagárak mellett sokakban megfordul a gondolat, hogy miként lehetne csökkenteni az autózás költségeit. Számbavettük a lehetőségeket.

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2024.03.24. 07:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2024.03.18. 07:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Elrajtol a bringásszezon!

Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

...
2024.03.17. 07:14

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Kifelé a télből, befelé a tavaszba már neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2024.03.11. 06:23

Küszöbön a motorosidény, ideje rákészülni

A napsütés, a száradó utak hamar előcsalogatják a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag átnézik, vagy átnézetik a gépeiket.

...
2024.03.08. 10:15

Hogyan működik az oltólándzsa?

A közelmúltban 13 darab e-oltólándzsát adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az elektromos járművek akkumulátorainak oltása gyorsabb és hatékonyabb legyen.

...
2024.03.04. 06:33