2018.10.28, 06:15
Esős, hidegfrontos napok

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az időjárás változások, a hidegfrontok hatásaival, s mindenkor ennek tudatában közlekedjünk.

A meteorológiai előjelzések alapján az elkövetkezendő időszakban gyakran érvényesül majd hidegfronti hatás, és csapadékban sem lesz hiány. Esőzéskor az úttest felülete csúszóssá válik, és a tapadási viszonyok kedvezőtlen változása egészen más vezetési stílust igényel, mint száraz útburkolat esetén. Esőben vezessünk lassúbb tempóban és tartsunk nagyobb követési távolságot, hiszen a féktávolság jelentősen megnő. Vezetéskor fogjuk stabilan, két kézzel a kormányt és figyelmünket összpontosítsuk az útra, hiszen az eső a látást, az információk megszerzésének lehetőségét is korlátozza.

Lehetőleg mellőzzük az előzést, és vegyük fel a forgalom biztonságos dinamizmusát. Előzéskor óvatosabban váltsunk forgalmi sávot, és a megelőzött jármű mellett elhaladva biztonságos távolságra térjünk vissza, hiszen a járművünk által keltett vízfüggöny korlátozhatja a mögöttünk haladó jármű vezetőjének a látását.

Nagyon fontos a „sportos” vezetési stílus mellőzése. Gyorsításkor óvatosabb gázadást, lassításkor pedig finomabb fékezést alkalmazzunk, s kerüljük a vészfékezést. Ugyancsak mellőzzük a hirtelen végrehajtott manővereket, és az intenzív kormánymozdulatokat. Esőben nem ajánlott a tempomat használata, mert esetleges megcsúszás, stabilitásvesztés esetén a gépkocsi változatlan sebességgel halad tovább, és ez megakadályozhatja a korrigálás lehetőségét, a baleset elkerülhetőségét.

Különös óvatossággal közlekedjünk a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésekor. A hosszabb féktávolság miatt korábban kezdjük meg a lassítást, ha a zebra környezetében olyan gyalogost látunk, akinek az úttesten való áthaladására számítani lehet.

Vezetés hidegfront esetén

Az időjárási folyamatokra a legtöbb ember érzékeny, ennek szintjei, s a kiváltott reakciók természetesen egyénenként eltérőek lehetnek. A különböző időjárási frontok közérzetünkre, fizikai és mentális képességeinkre, és közúti közlekedésen belüli magatartásunkra is hatást gyakorolnak, melyek akár már órákkal is a frontok megérkezése előtt is érezhetők. Az ősszel igen gyakori hidegfronti hatás következtében tompulnak a reflexek, és magas a figyelmetlenség miatt bekövetkezett balesetek száma.

Bár a hidegfront alapvetően nyugtató hatású és feszültségmentesebbé teheti a közlekedőket, a járművezetőket és gyalogosokat egyaránt. Ugyanakkor a biztonságos közlekedést károsan befolyásoló hatása is ismert: lelassulnak a reflexek, s az állandó álmosságérzet valamint a nehézkes gondolkodás (továbbá a sokaknál megjelenő fejfájás) miatt gyakoribbak azok a közúti balesetek, melyek a figyelmetlenségre vezethetők vissza.

Közlekedjünk ilyenkor óvatosan, lassabban a megszokottnál, nagyobb követési távolságot tartva, és ne kezdjünk bele kockázatos manőverek végrehajtásába (pl. előzésbe, ha nem tudjuk felmérni a szemből érkező járművek távolságát, sebességét). Hidegfront során különösen figyelni a gyalogosokra, és amint a kijelölt gyalogátkelőhelyen, illetve úttesten áthaladásra váró gyalogos(oka)t észlelünk, időben lassítsuk le járművünket, és biztosítsuk a gyalogos áthaladását mindaddig, amíg a túlsó járdára – vagy a járdaszigetre – fel nem lép.

Amennyiben egyedül vagyunk a gépjárműben, hallgassunk rádiót, vagy dinamikus, ritmusos zenét (ámde kerüljük a túl hangos zenehallgatást és a lassú ritmusú zenét). Hosszú utaknál feltétlenül iktassunk be pihenőket, ekkor mozgassuk meg tagjainkat, továbbá fogyasszunk frissítőt, vagy kávét. A közlekedési balesetek megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az időjárás változások, a hidegfrontok hatásaival, s mindenkor ennek tudatában közlekedjünk.

Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!

Megnőtt a vadveszély az utakon

Július végén indul az őzek párzási időszaka. Ez az autózás szempontjából azt jelenti, hogy gyakran megjelennek az állatok az utak mentén, vagy az utakon, főképp erdős-bozótos-cserjés területen. Az állatok veszélyérzete ilyenkor csökken, miként figyelmük is, könnyen kerülhetnek az autók elé.

...
2026.07.21. 08:34

Mire figyeljünk a gépi autómosásnál?

A gépi autómosó a legegyszerűbb válasz az autó külső tisztántartására: sok helyen elérhető, gyors, és nem drága: még egy prémium program is feleannyiba kerül, mint egy alap kézimosatás. Persze lehetnek hátrányok is.

...
2026.07.13. 09:05

Ésszel az M7-esen (is)

Tart a szezon az M7-es autópályán. Ez azt jelenti, hogy különleges esemény nélkül, egyszerűen a forgalomsűrűség miatt is kialakulhatnak torlódások.

...
2026.07.11. 20:30

Ésszel az M7-esen (is)

Tart a szezon az M7-es autópályán. Ez azt jelenti, hogy különleges esemény nélkül, egyszerűen a forgalomsűrűség miatt is kialakulhatnak torlódások.

Mit kell tenni külföldi baleset esetén?

A külföldi utazás során bármennyire is felkészült az autós, sajnos érheti váratlan közlekedési baleset – akárcsak itthon. Érdemes tudni mi a teendő ilyen esetben!

...
2026.07.10. 07:45

Tudni kell okosan pakolni az autóban

Főképp a vakációs időszakban indulnak el az emberek alaposan megpakolt autókkal. Hogy a csomag is, és az utazók is épségben célhoz érjenek érdemes pár pakolási alapszabályt betartani.

...
2026.07.09. 06:15

Tart az aratási szezon, figyeljenek a nagy gépekre!

Tart a nyári betakarítás, így számíthatnak a közlekedők a nehéz mezőgazdasági gépek jelenlétére a közutakon.

...
2026.07.03. 07:15

Tart az aratási szezon, figyeljenek a nagy gépekre!

Tart a nyári betakarítás, így számíthatnak a közlekedők a nehéz mezőgazdasági gépek jelenlétére a közutakon.

Mire figyeljünk zivatarban vezetve?

Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

...
2026.07.01. 08:25

Nyáron a motoron

Bár a melegben nagy a csábítás, mégsem szabad elhagyni a védőfelszerelések viselését motorozás közben.

...
2026.06.30. 08:23

Nyáron a motoron

Bár a melegben nagy a csábítás, mégsem szabad elhagyni a védőfelszerelések viselését motorozás közben.