A látás az egyik legfontosabb érzékszervünk, az egyre zsúfoltabb utakon fontos a biztonságos közlekedés, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő látásélesség!
A jogosítvány megszerzését – az orvosi alkalmassági vizsgálat keretein belül – látásellenőrzés előzi meg, sőt, ha már a kezünkben tartjuk a vezetői engedélyt, akkor is érdemes évente meglátogatni a szemészetet kontroll céljából. Az orvosi alkalmassági vizsgálat a háziorvosnál kezdődik, amelynek fontos része a látás ellenőrzése – az első jogosítvány megszerzése előtt, és annak meghosszabbításakor is.
“Megfelelően világos rendelőben a kellően megvilágított látáspróba táblát – Magyarországon a “Kettesy – táblát” – 5 méterről kell elolvasni felülről lefelé, külön a jobb, majd a bal szemmel. Ideális esetben ez mindkét szemmel hibátlanul és végig sikerül. Szemüvegeseknek ezt szemüveggel, kontaktlencse viselőknek ezt kontaktlencsében kell jól látni. Abban az esetben, ha a látás nem 100%-os, a háziorvos szemészeti vizsgálatot kér, ahol mindenek előtt azt vizsgáljuk meg, van-e a páciensnek olyan fénytörési hibája, ami megfelelő szemüveggel kijavítható, illetve a meglévő szemüveg vagy kontaktlencse dioptriájának megváltoztatásával az illető látásának tökéletesítésére törekszünk.” – magyarázta Dr. Kéry Klára szemorvos, majd hozzátette, az autóvezetéshez természetesen a teljes látásélesség a legideálisabb, ami mindkét szemen 100%-os látást jelent. „Hivatásos” jogosítvány megszerzésekor ez elvárás. Az „úrvezető” jogosítványra vonatkozó előírás valamivel megengedőbb, ebben az esetben a két szem együttes látásélessége 120 % kell legyen, amelynél a gyengébb szemnek legalább 20%-ot kell látnia. Természetesen a szemüvegeseknek ezt szemüveggel, a kontaktlencséseknek pedig lencséjükben kell teljesíteni.
Tehát, ha valakinek nem 100%-os a látásélessége, esetleg valamilyen látászavarral küzd, még nem jelenti azt, hogy nem ülhet a volán mögé. Ha a látása korrigálható szemüveggel vagy kontaktlencsével, akkor semmi akadálya annak, hogy vezessen. A probléma ott kezdődik, ha az egyén rosszul lát, és a látása nem javítható, ilyenkor ugyanis nem adható ki jogosítvány! “Szintén nem szerezhet vezetői engedélyt az, aki a látást rontó, és látásjavító eszközzel vagy műtéttel nem javítható szembetegségben szenved, ugyanakkor az sem ülhet a volán mögé, akinek teljes látásélessége mellett a „látótere” nem teljes, illetve súlyos “színlátászavara” van, azaz vörös színvak.

“Aki csak szemüveg vagy kontaktlencse nélkül lát rosszul, annak vezetés közben mindig viselnie kell a látását javító eszközét, ez a korlátozás a jogosítványba is bekerül. Akinek az egyik szeme jó, de a másik nagyon gyenge („félszemű”), bizonyos esetekben kaphat jogosítványt, de korlátozásokkal: például, hogy legyen két visszapillantó tükör az autójában, esetleg egy meghatározott sebességkorlátozást kell folyamatosan betartania, vagy előírhatják, hogy sötétben nem vezethet” – világosított fel a szakember.
“Rossz látási viszonyok esetén, váratlan forgalmi helyzetben, vagy egy nem kellő időben észlelt közlekedési táblánál nem elég a „nekem nem kell szemüveg, messzire én jól ellátok”- felfogás” – tette hozzá a szakorvos. Az utakon napjainkban hatalmas a forgalom, az események gyorsan és váratlanul történnek, a sofőrök sietnek, figyelmetlenek, hiszen mindenki a saját úticélját igyekszik elérni, a lehető legrövidebb időn belül. Kulcsfontosságú a jó látás annak érdekében, hogy megfelelően és kellő távolságból ismerjünk fel bizonyos forgalmi helyzeteket, jelzőtáblákat – és berendezéseket, illetve esetleges akadályokat az utakon. Éppen emiatt, a szemüvegesek feltétlenül viseljék a szemüvegüket, és azt mondani sem kell, hogy a telefonképernyő helyett igyekezzenek inkább az utat és a forgalmat figyelni!
Léteznek olyan szemüveglencsék, amelyeket kifejezetten sofőröknek ajánlanak, hiszen rengetegen szenvednek vezetés közben a különböző fényektől. Ha erős a nap sugárzása, ajánlott napszemüveget viselni, közülük néhány már dioptriás verzióban is kapható. Ezek „polárszűrős” változata a nedves útfelület zavaró csillogását, sőt a koszosodó szélvédő fénytöréséből adódó vakító fényszóródást tompítja, a „kontrasztfokozó” sárga típus pedig ködben, vagy esti vezetésben könnyítheti meg a vezetést – ajánlotta a szakember arra vonatkozóan, hogyan tehető “látás-biztosabbá” az autóvezetés.
“A vezetés nemcsak a testet, a figyelmet, hanem a szemet is nagyon igénybe veszi, különösen azokét, akik hosszú távolságokat tesznek meg – magyarázta Dr. Kéry Klára – a kényszerű ülő helyzet, a folyamatos koncentrálás, az útra meredő tekintet rendkívül fárasztó. Ilyenkor “beállhat” a nyak, megfájdulhat a fej és ritkul a pislogás. A szem szárazabbá válhat, bepirosodhat, bökhet, vagy éppen könnyezhet. Ebben a helyzetben ajánlott legalább 2 óránként pihenőt tartani, és a végtagok megmozgatása mellett hasznos lehet egy kis szemtornát is végezni. Jó, ha van nálunk „műkönny” szemcsepp, amely a gyógyszertárakban vény nélkül beszerezhető. Ennek alkalmazása a fenti tüneteket enyhíti.”
Záporokat, zivatarokat is hozhat a hidegfront
Számítani lehet viharos, zivataros időjárásra, így a közlekedők jól teszik, ha felkészülnek a csapadékos, szeles körülményekre.
Záporokat, zivatarokat is hozhat a hidegfront
Számítani lehet viharos, zivataros időjárásra, így a közlekedők jól teszik, ha felkészülnek a csapadékos, szeles körülményekre.
Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Itt az ideje a légkondicionálók karbantartásának
A nagy melegek beköszönte előtt még időben meg lehet látogatni egy szakműhelyt a légkondicionáló karbantartása és tisztítása miatt. Jobban és szagtalanul fog működni!

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Gumi-felni méretválasztás: nagyon nem mindegy!
Nagyon fontos a gumiabroncs vásárlásakor a típusmegfelelőség. Az előírtnál nagyobb és a kisebb átmérőjű kerék is megváltoztatja a jármű viselkedését.
Gumi-felni méretválasztás: nagyon nem mindegy!
Nagyon fontos a gumiabroncs vásárlásakor a típusmegfelelőség. Az előírtnál nagyobb és a kisebb átmérőjű kerék is megváltoztatja a jármű viselkedését.
Mikor cseréljünk évszakos abroncsot?
Mit tegyünk az áprilisi, néha téli időjárási viszonyok idején? Nyári, téli, esetleg négy évszakos gumit használjunk?
Mikor cseréljünk évszakos abroncsot?
Mit tegyünk az áprilisi, néha téli időjárási viszonyok idején? Nyári, téli, esetleg négy évszakos gumit használjunk?
A nyestek kedvenc játszótere
Nehéz megmagyarázni miért érzik jól magukat az autókban, autókon a nyestek, de vélhetően ez a helyzet, különben nem tevékenykednének bennük, rajtuk, sokszor károkat okozva.

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!
Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!