2020.12.13, 10:36
Ajándékozz biztonságot!

Figyelemmel lenni a családra, a barátokra és a környezetünkre. Ehhez sokszor nem kell sok, csak tényleg egy kis odafigyelés, de a hatása annál nagyobb. Így megelőzhetők feszültséggel teli helyzetek, sőt akár balesetek is!

Nagyon sok közlekedési szabályszegés át nem gondolt cselekedetekből, az adott pillanatban ártalmatlannak tűnő lépésekből, vagy hirtelen haragból indul. A közlekedési balesetek kiindulópontja mindig valamely szabály áthágása, gyakorta a baleset több résztvevőjének a részéről is. Az ember azonban a legritkább esetben létezik önmagában, körülveszi a társadalom, ennek szűk köre, a család, a barátok és a tág köre is, a munkatársak, az adott tartózkodási helyhez, cselekvési tevékenységhez kapcsolódó pillanatnyi közösségek. Így a döntések, cselekedetek szinte minden esetben hatással vannak a cselekvő környezetére.

Közeledik a Karácsony, tart Advent, ilyenkor még inkább illene ezek szellemiségében élni. Igaz ez a közlekedésre is. Mikor valaki hibát követ el, és a többi közlekedő ezt ki tudja védeni, tegye meg, mert lehet legközelebb fordított lesz a helyzet. És nem szükségesek a düh-reakciók. Akinek a hibáját kivédte más, az köszönje meg a többieknek, megvannak erre a bevett szokásmegoldások. Az elnézéskérés sokat ér. Az ügyesebbeknek nem szégyen segíteni a rutintalanabb vezetőket. A közlekedésben nagyon kell figyelni az érzelembefolyásolt döntésekre, a biztonságos közlekedéshez szükséges a tiszta fej, a józan helyzetértékelés.

Baráti társaságok, családok figyeljenek azokra, akik nem fogyaszthatnak alkoholt, mert vezetni fognak, aki pedig vállalta ezt a feladatot tartsa is magát hozzá. A közvetlen környezet erősen hat a benne lévőkre, de ez a hatás irányítható, hiszen az adott csoport tagjai alakítják ki. Ha ez a hatás pozitív, akkor sokkal kisebb az esély, hogy rossz dolgok történjenek! Hatunk egymásra és tehetünk érte, hogy ez a hatás a lehető legtöbbször jó irányba mutasson! 

Az út nem küzdőtér

A közlekedésben való együttműködés és összehangoltság fontosságára hívja fel a figyelmet az „Az út nem küzdőtér” kampány.

...
2025.05.21. 10:45

Az út nem küzdőtér

A közlekedésben való együttműködés és összehangoltság fontosságára hívja fel a figyelmet az „Az út nem küzdőtér” kampány.

Beindult a motorosszezon

Beléptünk a motorkerékpáros szezonba. A jó idővel sokan veszik elő a gépeket, így megnő az utakon a motorosok száma, így a közlekedés többi résztvevőjének is jobban kell rájuk figyelni.

...
2025.05.18. 10:06

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!

Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

...
2025.05.11. 05:10

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!

Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

Itt az ideje a légkondicionálók karbantartásának

A kánikula szezon előtt még időben meg lehet látogatni egy szakműhelyt a légkondicionáló karbantartása és tisztítása miatt. Jobban és szagtalanul fog működni!

...
2025.05.04. 07:15

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2025.05.03. 07:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása

Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!

...
2025.04.29. 05:27

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása

Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2025.04.23. 06:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Már nem számítunk fagyra, neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2025.04.22. 09:23