2013.11.15, 11:40
112 – Az Egységes Segélyhívó Rendszer és használata

A vészhívások fogadására hazánkban országos szinten két Hívásfogadó Központot (HK) hoznak létre, Miskolc és Szombathely székhellyel, ide befutnak a 112-es hívások az ország teljes területéről.

Az eredeti elképzelésektől eltérően a hívásokkal kapcsolatban nem lesz területi megosztás, azaz a segélyhívások abba a központba érkeznek, ahol éppen szabad vonal van (korábban úgy tervezték, hogy a Dunától nyugatra eső területek hívásai Szombathelyre, a keletre eső megyékből kezdeményezett hívások pedig Miskolcra futnak be).

A két Hívásfogadó Központ minden típusú segélyhívás fogadására alkalmas lesz (telefonhívás, SMS, MMS, e-mail, különböző vészjelző berendezések, így az e-call rendszer által leadott vészjelzések stb.). 

Vészhívás beérkezése esetén a Hívásfogadó Központban automatikusan rögzítik a bejelentő helyét (vezetékes telefonhívásnál a telefonszám alapján, mobiltelefon esetében pedig a cellainformációk alapján). Ezt követően egy elektronikus adatlap kiállítására kerül sor. Az operátorok meghatározott kérdezési protokoll alapján összeírják a rendelkezésre álló információkat, majd eldöntik, hogy a bejelentés (segélykérés) igényel-e további intézkedést. Ennek az az oka, hogy jellemzően gyakoriak a téves (vagy éppen a rosszindulatú) riasztások, továbbá a nem segélykéréssel kapcsolatos hívások és bejelentések aránya. Az eddigi ügyeleti tapasztalatok szerint az intézkedést nem igénylő hívások aránya meghaladja az 50%-ot!

 

Amennyiben a bejelentés további intézkedést igényel, abban az esetben az operátorok riasztják az érintett megyei, vagy fővárosi tevékenységirányító központot, ahol felkészült szakemberek várják a hívásokat. 

 

Az egységes európai segélyhívószámra (a 112-re) épülő Egységes Segélyhívó Rendszer kialakítása következtében a Belügyminisztérium alárendeltségében működő ügyeleti rendszerek jelentős változáson mennek keresztül.

A rendőrség vonatkozásában az új rendszerben a megyei rendőr-főkapitányságokon a katasztrófavédelmi igazgatóságok ügyeleteivel közös tevékenység-irányítási központokat (a továbbiakban: TIK) kell kialakítani. A TIK-ek létrehozásának egyik – ügyeleti szempontból releváns – előfeltétele a helyi szervek rendőrségi ügyeleteinek megszüntetése, feladatai egy részének az új központokba történő delegálása, illetve ezzel összefüggésben a szolgálatirányító parancsnoki rendszer átalakítása. 

A TIK-ben dolgozók munkáját elektronikus térkép segíti, mely áttekintő képet ad az adott területről, s az ott aznap szolgálatot ellátó állományról (annak létszámáról, aktuális elhelyezkedéséről stb.). A térképen látható, ki van szolgálatban, milyen feladattal és felszereltséggel (Lion alkoholteszter, sebességmérő készülék, szolgálati kutya stb.), s ezek az információk segítséget nyújtanak az intézkedés végrehajtására leginkább megfelelő személy kiválasztásához.

A közterületi szolgálatot ellátók tényleges helyzetének beazonosítására egyrészt a személyi EDR készülékek, másrészt pedig a műholdas helyazonosítóval szerelt szolgálati járőrgépkocsik által van lehetőség. A térképen természetesen az is nyomon követhető, melyik kolléga van éppen „küldésben”, azaz ki hajt végre intézkedést, s ki a szabad járőr. Az operátor a legközelebbi szabad járőrt küldi ki az intézkedés helyszínére, ami záloga a beavatkozás gyors megkezdésének.

Jelenlegi hazánk négy megyéjében működik TIK. Elsőként 2012. december elején Komárom-Esztergom és Heves megyékben, majd 2013. februártól további két megyében, Vas és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben kezdte meg működését tevékenységirányító központ.

A TIK-ek egyelőre még ideiglenes jelleggel működnek, a 20/2012. ORFK utasítás előírásainak megfelelően. A működésüket már megkezdő központokban szerzett tapasztalatok ugyanakkor jelentős szerepet játszanak a további TIK-ek kialakításában, és azok minél hatékonyabb működtetésében. 

Az ESR teljes rendszerének kiépítése az év végére várható, így várhatóan 2014. elején egy olyan segélyhívó rendszer kezdheti meg a működését, mely része egy európai hálózatnak.

Az új rendszer számos előnnyel jár. Ezek sorából kiemelhető a veszélyhívásokra történő gyorsabb és hatékonyabb reagálás, mely során a helyszínen hamarabb kezdődhet meg a mentés, ill. a kárelhárítás.

További előny, hogy a Hívásfogadó Központ civil operátorai egyfajta előszűrést is elvégeznek, így az eljárásra illetékes TIK-hez már csak azok a segélyhívások adatai kerülnek, amelyek esetében tényleges beavatkozásra van szükség.

Végezetül az is előny, hogy a TIK-ban két együttműködő hatóság munkatársai vannak jelen, így a jövőben nem lesz szükség a feladatok közvetett módon történő továbbítására, s a koordináció sem szenved késedelmet. Mint minden új megoldásnak, a két központú hívásfogadási rendszernek is lehetnek hátrányai, ide értve például a hely- és személyismeret hiányát, ami azonban a TIK-ek által korrigálható.

Az egységes segélyhívó rendszer kialakítása mintegy 5 milliárd forintos európai uniós támogatásból és 1,4 milliárd forintos állami hozzájárulásból valósul meg. Ebből az összegből kerülnek finanszírozásra a szombathelyi és miskolci központok, továbbá az egyéb infrastrukturális, személyi- és technikai szükségletek. A hatékony működés biztosítása érdekében a rendőrség Robotzsaru tevékenység-irányítási rendszere is fejlesztésre szorul. 

A Hívásfogadó Központok az eCall jelzések fogadására is képesek lesznek. Amint a balesettel érintett járműből vészjelzés érkezik a Hívásfogadó Központba, az tartalmazza azt a helyazonosítót is, mely alapján az intézkedésre jogosult hatósági személy (mentő, rendőr, katasztrófavédelmi munkatárs stb.) a helyszínre küldhető. 

Amennyiben külföldi állampolgár szenved Magyarországon közúti balesetet, abban az esetben a külföldi tulajdonú járműbe szerelt eCall rendszer automatikusan a hazai központba küldi jelzését, így a gyors intézkedés ebben az esetben sem marad el.

 

A tervek szerint egy Hívásfogadó Központban 110-120 fő dolgozik, ami a váltott műszak miatt mintegy 850 fő részére biztosít munkahelyet. 

 

A rendszer országos szintű éles alkalmazása várhatóan januárban veszi kezdetét.

Végezetül fontos hozzátenni, hogy a mentők, a tűzoltók és a rendőrség évtizedek óta ismert nemzeti telefonszámai (104, 105 és 107) továbbra is megmaradnak, s a 112 mellett azok is automatikusan az országos központokba érkeznek.

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

...
2026.09.12. 12:43

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

Vonóhorog felszerelése

Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

...
2026.09.11. 06:20

Vonóhorog felszerelése

Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

...
2026.09.09. 19:52

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

Defekt után mankókerék

A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

...
2026.09.08. 18:06

Defekt után mankókerék

A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok

Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?

...
2026.08.29. 10:24

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok

Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?

Mire figyeljünk zivatarban vezetve?

Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

...
2026.08.22. 08:25

Mire figyeljünk zivatarban vezetve?

Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

A legjobb kutyaszállítók

Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.

...
2026.08.16. 06:15

A legjobb kutyaszállítók

Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.

Megelőzhető lerobbanások

Az alkatrészek gyártói meghatározzák az élettartamokat, így ismerhető a csereperiódus. Mégis az esetek többségében csak a lerobbanáskor cserélik a hibát okozó alkatrészt az autóban.

...
2026.08.12. 11:20

Megelőzhető lerobbanások

Az alkatrészek gyártói meghatározzák az élettartamokat, így ismerhető a csereperiódus. Mégis az esetek többségében csak a lerobbanáskor cserélik a hibát okozó alkatrészt az autóban.