2021.08.01, 13:45
Nem lesz drágább az új rendszám

A magyar rendszámok jelzéskombinációjának a megváltoztatása nem okozza a rendszámok árának a növekedését.

Nem kell majd többet fizetni a jelenlegi díjaknál a négy betűből és három számból álló új rendszámokért, amelyeket 2022. júliusától adnak majd ki az újonnan forgalomba helyezett járművekre. Megjelent az új formátumhoz igazított díjrendelet, a módosított előírások szerint a hatósági jelzések kiadásának 2009 óta változatlan költségei jövő nyártól sem emelkednek. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára közleményében azt írta: az új formátumú rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A táblákon az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag és a fehér H jelzés mellett Magyarország címere is feltűnik.

A rendszámváltás oka, hogy a jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott volna, ezért hosszabbodnak meg egy betűvel a magyar rendszámok 2022. nyarától. A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók. A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket. Az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, az egyébként is indokoltnál több ügyintézésre. A kapcsolódó díjrendelet módosítása most egyértelművé teszi, hogy a már megszokott összegekbe kerülnek az új típusú rendszámtáblák is. A hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei jövő júliustól sem emelkednek.

A hosszabb formátum bevezetésével egyidejűleg egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák. Az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak ki 2022. júliusától. A jogszabályi környezet változásával például a mezőgazdasági erőgépek vagy a gyártók, fejlesztők tesztelési célú járművei esetében 2500 forintos illetékfizetési kötelezettség keletkezik. A költségek szinten tartása érdekében e járműköröknél ugyanennyivel csökkennek az ideiglenes rendszámok és kapcsolódó engedélyek díjai. Összességében tehát az új formátumú rendszámok egyetlen esetben sem növelik a tulajdonosok, üzemeltetők kiadásait.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.