2025.01.07, 09:52
Frissítik a buszflottákat

Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport.

A MÁV-csoport közlése szerint feltételes közbeszerzési eljárásban 10,5 milliárd forint értékben 131 autóbusz megvásárlását tervezik, az ajánlatokat február 6-ig várják. A korszerű, környezetkímélő járművek Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyében közlekedhetnek majd. A MÁV-csoport a dízelüzeműek mellett egy hidrogén-üzemanyagcellás buszt is vásárolhat, erre a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és az Energiaügyi Minisztérium közös pályázatán 267,2 millió forint támogatást nyertek. Az ajánlattétel határideje január 31., a jármű Csepel és Szigetszentmiklós térségében szállítaná az utasokat. A járműfiatalítási program folytatását a társaság a szolgáltatások színvonalának javításával indokolta, a közlemény szerint ennek érdekében folyamatosan fejleszteni kell az autóbusz-állományt. Az elmúlt hat évben a mintegy 5800 darabos flotta több mint 40 százalékát cserélték le, a járműveik átlagéletkora 10 évre csökkent.

Katonai járművek a Bálnánál

Katonai járművekre kell számítani csütörtökön Budapest belvárosában egy bemutató miatt.

...
2025.01.08. 11:59

Katonai járművek a Bálnánál

Katonai járművekre kell számítani csütörtökön Budapest belvárosában egy bemutató miatt.

Hatékony román forgalomellenőrzést építenek ki

Beüzemelték Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszert.

...
2025.01.08. 09:07

Hatékony román forgalomellenőrzést építenek ki

Beüzemelték Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszert.

Lassan lejárnak a tavalyi autópályamatricák! Érdemes újat venni!

Január végéig érvényesek a 2024-re szóló éves úthasználati jogosultságok (autópálya matricák). Sokan már megvették az új évre szólót, de még több autósnak ez az aktus még hátravan!

...
2025.01.05. 09:32

Március végéig még lehet pályázni

A cégeknek szóló elektromos autó pályázat során a legnépszerűbb típus továbbra is a Tesla Model Y, a legnépszerűbb márka pedig a BYD.

...
2025.01.02. 06:25

Március végéig még lehet pályázni

A cégeknek szóló elektromos autó pályázat során a legnépszerűbb típus továbbra is a Tesla Model Y, a legnépszerűbb márka pedig a BYD.

Vidám Szilvesztert, és Boldog Új Évet kívánunk!

Legyenek balesetmentes napjaik, kezdve a Szilveszteri bulival. Hogy jól teljen érdemes néhány dologra figyelni.

...
2024.12.31. 10:39

Vidám Szilvesztert, és Boldog Új Évet kívánunk!

Legyenek balesetmentes napjaik, kezdve a Szilveszteri bulival. Hogy jól teljen érdemes néhány dologra figyelni.

Szigorítanak az oroszok

Megemelik a közlekedési szabálysértések büntetési tételeit Oroszországban, január elsejétől.

...
2024.12.27. 07:02

Szigorítanak az oroszok

Megemelik a közlekedési szabálysértések büntetési tételeit Oroszországban, január elsejétől.

Ittas vezetők a decemberi utakon

Megérkezett a részletes statisztika a múlt heti országos közúti fokozott ellenőrzésről.

...
2024.12.26. 13:03

Ittas vezetők a decemberi utakon

Megérkezett a részletes statisztika a múlt heti országos közúti fokozott ellenőrzésről.

Ittas vezetőkre vadásztak

A december második teljes hetében megtartott egyhetes országos közúti ellenőrzési akcióban ittas-, illetve drogos befolyásoltság alatt álló sofőröket kerestek.

...
2024.12.24. 17:33

Ittas vezetőkre vadásztak

A december második teljes hetében megtartott egyhetes országos közúti ellenőrzési akcióban ittas-, illetve drogos befolyásoltság alatt álló sofőröket kerestek.