A Budapesti Rendőr-főkapitányság augusztus 25-én a buszsávok szabályos használatát ellenőrizte.
A buszsávok szabályos használatát ellenőrizte a Budapesti Közlekedési Központ szakmai támogatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az egynapos ellenőrzés alatt 46 járművezetővel szemben intézkedtek, 39 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, leginkább a buszsáv jogosulatlan használata miatt, de volt, akit vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata vagy záróvonal átlépése miatt büntettek meg. Négy járművezető ellen feljelentést tettek, két alkalommal a buszsáv jogosulatlan használata, szintén két alkalommal a kötelező felelősségbiztosítás hiánya és a vezetői engedély-, illetve a forgalmi engedély hiánya miatt. Közigazgatási bírságot kapott két autós, mert átment a piroson, illetve egy másik, amiért nem kötötte be a biztonsági övét.
Az ellenőrzés az alábbi helyszíneken zajlott: II., Szépvölgyi út, VI., Andrássy út, Izabella utca, Szondi utca, Vörösmarty utca, Bajcsy-Zsilinszky út, VII., Rákóczi út, Damjanich utca, VIII., Üllői út, XIII., Váci út, Nyugati tér, Göncz Árpád városközpont, Árpád út, Szent István körút, Dózsa György út, IX., Soroksári út, X., Vajda Péter utca, XI., Budaörsi út, Alkotás utca, Hegyalja út, XIX., Nagykőrösi út. A közösségi közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében az együttműködő szervezetek a jövőben is végeznek hasonló ellenőrzéseket.
Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.
Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.
Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.