Szorosabbra fűzi együttműködését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) annak érdekében, hogy csökkentsék a baleseteket és a szabályszegéseket a főváros útjain.
A BKK (Budapesti Közlekedési Központ) és a BRFK (Budapesti Rendőrfőkapitányság) arról határozott, hogy kibővített együttműködéssel javítják a közlekedésbiztonságot Budapesten. Megegyeztek abban, hogy a jogosulatlan buszsávhasználatot a továbbiakban is rendszeresen ellenőrzik, emellett pedig figyelemfelhívó kampányba kezdenek a gyalogosgázolások visszaszorításának az érdekében. Megelőzési céllal jobban láthatóvá tennék az autósok számára a gyalogosátkelőket, de a járdák szélét is felfestenék, amely a gyalogosokat figyelmeztetné arra, hogy itt az ideje felnézni a telefonból. Közös gyártású kisfilmek is készülnek majd a témában. A BKK közleménye szerint a BRFK képviselői jelezték, hogy a későbbiekben még szigorúbban lépnek fel azon sofőrök ellen, akik a BKK járművei előtt „büntetőfékeznek”, főképp, ha az autóbuszon vagy trolin személyi sérülés is történik emiatt.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.