Szabálytalan előzések, kiszorítósdi, nem-beengedés, teherautók a belső sávban, erőszakos sávváltás, parkolókban előnyt szerző szemfülesek. Mind megtörténik velünk a napi autózós rutin folyamán, és minél több időt töltünk a kocsiban, annál nagyobb az esély a konfliktushelyzetekre. Sajnos több csomópont a kialakítása által eleve kikényszeríti az autósoktól az agresszív magatartást – a tolakodást és kiszorítást egyaránt.

A fejlett országok majd mindegyikében tanulmányozzák a vezetők viselkedését és keresik a balesetveszélyes agresszív vezetés ellenszerét. Több tanulmány szerint az agresszív vezetési stílus egyre nagyobb teret nyer. Német felmérés szerint a sportos életstílus is ludas, amely elvárja a dinamikus haladást akkor is, ha csak agresszív viselkedéssel kényszeríthető ki. A hollandok azt bizonyították, hogy az emberek a közlekedésben agresszívabbak mint az életben, tehát a flusztrációikat, a hatalomvágyukat a volán mögött vezetik le és élik ki.

Magyarország sem maradt ki a sorból, itthon is készült kutatás a témában. A megkérdezett magyar vezetők több mint a fele vallotta, hogy szokott agresszíven viselkedni az utakon, meglepő, hogy a nők közel a férfiakéval egyező arányban nyilatkoztak így. Jellemző, hogy a kérdőívet kitöltő autósok önmagukat feleolyan agresszívnak ítélték meg, mint a közlekedés többi résztvevőjét.

Leginkább a sávváltáskori tolakodást, valamint a kis követési távolság tartását, szlengesen a „letolást” említették, mint leggyakrabban előforduló agressziót. Emellett a villogást, az irányjelzés nélküli sávváltást róják fel egymásnak az autósok. A nagyon agresszív viselkedéssel ritkábban találkoznak, ide sorolható az elsőbbségadás tudatos elmulasztása, a besorolás durva kikényszerítése, a büntető magatartás, például a másik akadályozása fékezéssel. A mutogatás, fenyegetés sem gyakori, viszont annak érezzük, hiszen a többinél felkavaróbb esemény.

Érdekesek az agresszív viselkedés kiváltotta reakciók: a legtöbben csak magukban dühöngenek, jó rész tudomást sem vesz az esetről vagy megértően viselkedik – gondolván, hogy biztos siet a másik, azért vezet durván. Azonban nem ritkák a balesetveszélyes reakciók, például a felveszem a kesztyűt viselkedés szülte versenyzés, illetve többen pánikba esnek, és ekképp reagálnak: durva kormánymozdulattal, vészfékezéssel. A legkevesebben a stresszes eset után kiállnak pihenni és megnyugodni, és persze az ellentéte is igaz, van aki a tettlegességig képes folytani a vitát.

Persze, mint mindenre, az agresszív vezetésre is akad bőven magyarázat az így cselekvő sofőröktől. A legjellemzőbb az időhiányra való hivatkozás, gyorsabbnak tartott vezetési stílussal spórolnak időt. Érdekes, hogy azok a megkérdezettek, akik már törtek autót zaklatott idegállapotban, a személyes problémákat jelölték meg a legfőbb kiváltó okként. Egyre inkább előtérbe kerülő jelenség az is, hogy az agresszív viselkedést az indokolatlanul lassan, bizonytalanul haladók váltják ki sokszor az alapvetően szabálykövető autósokból is.

Ez utóbbi jelenség gyakorisága várhatóan nem fog csökkenni, hiszen sokszor az idősebb, már romló érzékszerű, reflexű vezetők „követik el” az indokolatlanul lassabb haladást, hiszen így érzik úgy, hogy biztonsággal tudják uralni az autót. Mivel a jogosítványszerzés a hetvenes-nyolcvanas években vált általánossá Magyarországon a lakosság körében, értelemszerűen tovább fog nőni az autót vezetők között a korátlag, hiszen az akkor autóba ülők mára idős, idősödő emberré váltak a korjellemzőkkel.

Az indokolatlanul lassú haladásra a másik gyakori magyarázat a gépjárművek elhanyagolt állapota. A 14 év fölötti átlagéletkor azt is jelenti, hogy az egyre többet futott autók átlagos műszaki állapota romlik, nagyobb a szervizigényük, amelyet nem feltétlenül kíván fedezni a tulajdonos, tehát halogatja a javításokat. Másrészt attól, hogy valaki autót vezet még nem feltétlenül ért az autóhoz, tehát nem veszi észre a hibát, akár azt se, hogy már kopottabb, hatástalanabb a fék: hiszen ez lassan kialakuló hiba, a vezető hozzászokik a nagyobb féktávokhoz. Így ahhoz képest méri a követési távolságát, a kanyarodási sebességre lassításhoz szükséges távolságot, amely az őt követő autósokat zavarhatja.

Megoldásként a magukat nem agresszívnek tartók a rendőri jelenlét fokozását, a büntetések szigorítását tartják. A hatóság megjelenése rendszerint a legagresszívebb autósokat is megszelidíti. Jó példa erre több is akad: például Budapesten a Roosevelt téren a Lánchíd felhajtójánál szolgálatot teljesítő rendőrök rendszeresen továbbintik a belső sávból átkéredzkedőket. Hasonló módon szokták megzabolázni a Hungária körút, Lehel út sarkán az Árpád híd felé a kanyarodósávból előzőket is – mehetnek a Lehel útra az egyenes helyett. Azonban nem állhat minden tolakodásra alkalmas útszakaszon rendőr, napi szinten csak a legkiemeltebb pontokra gördülnek ki a közlekedésiek. Tény azonban, hogy ahol már póruljártak az autósok, ott jobban vigyáznak és kerülik a trükközést.

A fedélzeti kamerák elterjedésével sokan vélik úgy, hogy kezükben az az eszköz amellyel a hatósághoz fordulhatnak a vélt- vagy valós kárukra történt szabálytalansággal kapcsolatban. Itt felhívnánk a figyelmet arra, hogy az ilyen eszközök alapján készített felvételek nem bizonyító erejűek, hiszen nem hitelesített eszközökről van szó. Másrészt az esetek többségében egy eseménysornak nem a teljességét mutatják be a felvételek, tehát nem lehet tudni, hogy a felvett szabálysértő viselkedést nem előzte-e meg egy másik, a feljelentésen gondolkozó autós szabálysértése: ami ugyan nem menti fel a rögzített szabálysértőt, de könnyen bele lehet egy gyakorlott sofőrnek kergetnie egy másik autóst a szabálytalanságba.

A rendőri jelenlét és a büntetések fokozásánál azonban ennél többen szavaznak arra, köztük a gyorsabb előrehaladásért tudatosan agresszív, magukat annak valló sofőrökkel, hogy jobb forgalomszervezéssel, nagyobb áteresztő képességű utakkal lehet gátat vetni az autósok fokozódó agresszivitásának. A forgalomszervezés törekvése is, hogy ha lehet ne teremtsen lehetőséget például a tolakodásra: nagyon sok kereszteződésben tapasztalhatjuk, hogy a lámpák ütemezésével, fizikai sávtereléssel – járdaszigetek – érik el, hogy akár kanyarodósávba, akár abból ne lehessen a másik sor elé vágni.

A növekvő forgalomsűrűségi adatok alapján azonban nem valószínű, hogy rövid időn belül látványosan javul az útjaink áteresztő képessége, így a dugókkal és a lassú haladással továbbra is számolnunk kell. Mivel sok időt töltünk kocsiban, hogy azt miként tesszük, az csak rajtunk múlik. Bár néha nehéz, de több türelemmel és rugalmassággal kell a többi autóshoz viszonyulnunk.