Kiderült ki a legjobb bringás!

2022.05.19. 21:21

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Május 17-én, Jakabszálláson fogadta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság csapata a 19 megye és Budapest legjobb fiatal bringásait. Az országos megmérettetést Arató László r. ezredes, a főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese és Berzai Zsolt r. alezredes az ORFK-OBB osztályvezetője nyitotta meg.

Az előválogatókat sikeresen teljesítő 40 versenyző az elméleti vizsgával kezdte meg a versenyt, a második napon pedig a gyakorlati feladatokkal folytatták a megmérettetést. A 20 fiú és 20 lány versenyző szerdán Kecskeméten mutathatták meg a forgalomban a tudásukat, valamint Jakabszálláson, az Aero Hotelban kialakított fedett ügyességi pályán keltek versenyre. A gyerekek és kísérőik a versenyszámokat követően csapatépítő programokon vesznek részt.

A Kerékpáros Iskola Kupa a csütörtöki eredményhirdetéssel zárult. A legjobbaknak Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője adta át az elismeréseket. Az országos megmérettetést Arató László r. ezredes, a főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese zárta.

2205 Kik 2 2

Kategória győztesek:

Elméleti versenyben lányok közül:

helyezést ért el: Erdődi Zsuzsanna, Hajdú-Bihar megye

Elmélet versenyen fiúk közül:

helyezést ért el: Varga Ábel, Heves megye

Gyakorlati versenyben lányok közül

helyezést ért el lányok közül: Pónácz Liza, Vas megye

Gyakorlati versenyen fiúk közül

helyezést ért el: Kolozsvári Ferenc, Hajdú-Bihar megye

 

Összesített verseny győztesei

Lányok:

  1. helyezést ért el: Ponácz Liza, Vas megye
  2. helyezést ért el: Nagy Borbála, Fejér megye
  3. helyezést ért el: Huppauer Petra, Heves megye

Fiúk:

  1. helyezést ért el: Kolozsvári Ferenc, Hajdú-Bihar megye
  2. helyezést ért el: Sidlovics Milán, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  3. helyezést ért el: Révész Ádám, Veszprém megye

Csapat:

  1. helyezést ért el: Vas megye, Pónácz Liza és Horváth Szabolcs
  2. helyezést ért el: Hajdú-Bihar megye, Erdődi Zsuzsanna és Kolozsvári Ferenc
  3. helyezést ért el: Veszprém megye, Perényi Dorka és Révész Ádám

2205 Kik 2 1

A legjobb felkészítő pedagógus díjat Kutasi Tibor Vas megyéből kapta.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság különdíját a legfiatalabb versenyző, Varga Ábel kapta, aki a tőle idősebbek között is derekasan helyt állt.

Az AERO Hotel felajánlásának köszönhetően a legjobb csapat és az őket felkészítő rendőr egy 15 perces sétarepülésen vehetett részt.

 

Obb 30ev

Legfrissebbek