2019.11.25, 12:01
Emelkednek a bírságok Hollandiában

A holland kormány a napokban jelentette be, hogy 2020-ban növekedni fognak a közúti közlekedési szabályszegések miatt kiszabott bírságok összegei.

Hollandiában jövőre növekednek a közúti közlekedési szabályszegések miatti bírságösszegek. A „Közlekedésbiztonsági intézkedések” című dokumentum alapján a kisebb súlyú, azaz alacsonyabb kockázatú szabályszegések esetén a bírságösszegek jövőre 2,7 százalékkal fognak emelkedni, ami jogsértésenként eltérő mértékű, nagyjából 1 és 10 euró közötti többlet-bírságot jelent. Ferdinand Grapperhaus, holland igazságügyi és biztonságért felelős miniszter szerint a növekedés a fogyasztói árindex változásán alapul. Tekintettel arra, hogy a fogyasztói árindex az infláció mérésére szolgáló indexszám, az intézkedés azt jelenti, hogy a bírságok változása igazodik az infláció várható mértékéhez.

A bejelentett változásoknak megfelelően 2020. január elsejétől a holland autópályákon a gyorshajtóknak legfeljebb 431 eurót, míg főútvonalon, valamint 30 km/h-s korlátozású övezetben legfeljebb 423 eurót kell fizetniük – amennyiben a sebességtúllépés mértéke nem éri el a 30 km/h-t. Amennyiben viszont valaki ennél gyorsabban hajt, akkor az eljárás magasabb szintre, az Állami Ügyészség hatáskörébe kerül, amely az „eset körülményeire figyelemmel” szabja ki az egyénre vetített, jelentősen magasabb összegű pénzbírságot. A szigorítás a büntető pontrendszert, valamint a vezetői engedély bevonásának hatályos szabályozását nem érinti.

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.