2020.03.01, 19:36
Élenjáró skandinávok

Tavaly se Helsinkiben, se Osloban nem vesztette életét gyalogos vagy kerékpáros közúti balesetben. A városvezetők elmondták mit tettek ezért.

Norvégia és Finnország fővárosában sem történt tavaly halálos kimenetelű gyalogos és kerékpáros baleset. Sőt Norvégiában újabb eredményként tavaly nem volt a közúti baleseteknek gyermek áldozata sem (0-15 éves kor között).  Az ETSC legfrissebb jelentése szerint Norvégiában volt a legalacsonyabb a közúti balesetek halálos áldozatainak a száma, egy millió lakosra 20 baleseti haláleset jutott. Ez már 2010 óta így van, mármint, hogy Norvégiában mérhető a legnagyobb mértékű csökkenés a közúti halálesetek számában.

Visszatérve a két főváros eredményeire, tavaly Oslo csak egy autóvezető baleseti haláláról számolt be, Helsinki pedig egy autóvezetőt és két motorost vesztett közúti balesetben. Az eredményekben az infrastrukturális és forgalomszervezési megoldásoknak nagy a szerepe. Helsinki és Oslo egyaránt  sebességkorlátozásokat vezetett be, javította az infrastruktúrát, és Oslóban az iskolák közelében biztonsági zónákat alakított ki. Mindkét városban ösztönzik a kerékpáros közlekedést.

Helsinki belvárosa mára nagyobbrészt 30 km/h sebességű zóna, és az új lakóövezetekben hasonlóan választják meg a megengedett sebességet. Növelték a gyalogos átkelőhelyek és a körforgalmak számát, és számos forgalomlassító útpályaterelési megoldást vezettek be. Antonio Avenoso, az ETSC ügyvezető igazgatója szerint a két skandináv nagyváros olyan működő példát mutat, amelyet érdemes a többi európai városnak is követnie, ha biztonságossá kívánják tenni a közlekedésüket.

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.