A hideg időben jellegzetes autóvezetői élmény, hogy a kocsi ablakfelületei intenzíven párásodnak. A párától meg kell szabadulni.
Esős, ködszitálós időben sokat romlanak a látási viszonyok. Az üvegfelületre hulló illetve lecsapódó víz, a levegő pára és esőcsepptartalma, a víz által felhordott kosz, mind akadályozzák az autóból a kilátást. A csapadék intenzitásával nincs mit tenni, ha jó az ablaktörlő, akkor a megfelelő sebességválasztás, és a nagyobb óvatosság segít: érdemes lassabban megközelíteni a csomópontokat, gyalogosátkelő helyeket, és inkább kétszer is odapillantani. Mivel nagyobb a levegő páratartalma az utastérben is, ezért megindul a páralecsapódás a belső levegőnél általában hűvösebb üvegfelületekre.
A párátlanításra több lehetősége van a sofőröknek. Fontos a megfelelő szellőzés biztosítása (nem lehet zárt helyzetben a belső levegőkeringetés), valamint az üvegfelületek felmelegítése – a fűtőszálak bekapcsolásával, illetve a meleg légáram üvegfelületekre fúvatásával. Érdemes használni a légkondicionálót is, amely által a hideg hőcserélőn lecsapódik a levegő páratartalma, az utastérbe így száraz levegő jut. A fűtőradiátor a klíma hőcserélője után jön, tehát a levegő ettől ugyanúgy felfűthető.

A hirtelen erős párásodás ellen sokszor nincs mit tenni és törölni kell az üvegeket, főképp, ha a kocsi is még hideg, a motor nem üzemmeleg, nem ad meleget, esetleg az utastér páratelt és beázik, vagy sokan ültek be nedves ruhába, esernyőkkel. Ilyenkor a gond, hogy a legritkább esetben áll rendelkezésre az üvegtisztításra, párátlanításra ideális szarvasbőr (vagy annak szintetikus változata), marad egy rongy, papírzsepi, vagy a csupasz tenyér.
Az utóbbiakkal rendszerint maszatolnak az emberek, mert az üvegfelület bár átlátszó, belülről gyakorta alig látható, vagy csak éjszakai fényviszonyok között zavaró opálos zsíros koszréteg rakódik le. A napi használatban lévő autók üvegfelületeit legalább kéthetente illene belülről is letakarítani zsírtalanító hatású üvegtisztítóval: ha ez megtörténik akkor nincs opálosodás. Kosz, zsír nélkül a párátlanítás is hatékonyabb.
Lehet kapni háztartási használatra való párásodás gátló vegyszereket, ezekkel megelőzhető, illetve késleltethető a páraréteg kialakulása a belső üvegfelületeken. Ezek az anyagok egy belső filmréteget hoznak létre, ez gátolja a párafüggöny kialakulását. Egyes szerek valóban hatékonyak próbáink szerint. Valamelyest a fóliázott üvegfelületek is kevésbé hajlamosak a párásodásra, mert a műanyag fólia gyorsabban melegedik, mint az üveg, nem olyan durva a párakiválás rajtuk.

De bárhogy is van, elölre felkészülnek az autósok, vagy gyorsan a kialakult helyzetben cselekednek, nagyon fontos megszabadulni a párától, mert egyszerűen a kilátás akadályozásával balesetveszélyes jelenség! Ha makacs a pára, akkor inkább álljanak félre, várják meg amíg bemelegszik a motor és hatékony a párátlanítás. Ha pedig szokatlanul erős a párásodás jelensége, akkor vizsgálják át az autót, vagy ellenőriztessék szerelővel, hogy beázik-e valahol, mert a durva, fűtéssel elmulaszthatatlan makacs párásodás bizony beázásra utal.
Elektromos autósoknak jó tudni mi az a SOH!
Egy elektromos autó kiválasztásakor sok olyan adatot figyelünk, amelyet a hagyományos autóknál is megszoktunk. Mint például a teljesítmény, vagy a fogyasztás. De vannak elektromosautó-specifikus tényezők is.

A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó
Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély
Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.
Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély
Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.
Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás
A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Vonóhorog felszerelése
Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Defekt után mankókerék
A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.