Zivataros, esős, szeles zónában közlekedve az utakon figyelni kell a szél által sodort törmelékre, faágakra, az esőben meg kell tartani a pontos helyzetértékelési képességet – sebesség megítélése, térbeli helyzet meghatározása, fékút felmérése. És mindeközben tudni kell elemezni a többi közlekedő cselekedeteit is, kezdve a gyalogosokétól. Figyelni a többiek reakcióit, felbecsülni vajon miért éppen úgy cselekednek, mit próbálnak elhárítani, elkerülni. A gyalogosoknak kerülni kell az úttesre való váratlan lelépést: viharban az autósok sem észlelik olyan könnyen a gyalogost. Még a gyalogos elsőbbségét biztosító helyeken is csak akkor szabad megkezdeni az átkelést, ha már biztosan megállt az autó, vagy nincs a közelben.

A kétkerekűeket használók viharos szélben jobban teszik, ha félreállnak fedett részre, amely lehet mélygarázs, vagy üzemanyagtöltő állomás eresze. Esőben haladni tudnak, de maguknak kell tudni értékelni, hogy mennyire tudják uralni a járművüket: akár kerékpárról, akár motorkerékpárról van szó: a síkos út előbb okoz kellemetlen helyzetet nekik, mint egy autónak. Elég ráhajtani kétkerekűvel az ismert lejtős útra esőben és ott még csak nem is durván asszimetrikusan fékezni (tehát csak az egyik kerékféket használva), vagy durvábban engedni a motorféket ahhoz, hogy a motor hátulja elkezdje megelőzni az elejét. Negyed óra időveszteség miatt nem érdemes kockáztatni egy esést.

Az autósokat városi közegben a romló látási viszonyok és a gyorsan képződő tócsák, összegyűlő-elfolyó csapadékvizek hozhatják zavarba. A sebességet mérsékelni kell arra a szintre, amit a látási viszonyok engednek. Erős vízátfolyásokat, utcai „folyamokat” keresztezve, vagy abban haladva szintén mérsékelni kell a sebességet, elkerülve a felúszás veszélyt, amely a tapadás elvesztésével jár: ekkor a kocsi irányíthatatlanná válik. De közben annyira lelassítani se szabad, hogy az autó ne tudjon átkelni a vizen: hogy sikerüljön érdemes alacsonyabb sebességfokozatba visszakapcsolni, hogy legyen ereje a motornak kisebb sebességgel is legyőzni a víz ellenállását. A mélynek számító (15 cm-től) utcai víz erősen fékező hatású, nagy a tócsában, patakban lévő víz tömege, amit a kocsi a kerekeivel odábbnyom-mozgat, tehát a mozgási energiáját felemészti. Ekkor gázadással őrizhető meg úgy a haladási sebesség, mint a gépjármű feletti uralom, irányíthatóság.

Féloldalasan vízbe hajtva számítani kell a víz fékező hatása miatt, hogy a kocsi a vizes oldal felé félre fog húzni, ezt ellenkormányzással és gázadással lehet védeni: minél nagyobb a sebesség annál erősebb a jelenség és annál határozottabb beavatkozással lehet kivédeni. Országúton, autópályán az erős oldalszélre kell viharban felkészülni, ennek hatása pontos kormánymozdulatokkal ellensúlyozható. Tartósan szeles szakaszon mérsékelni kell a sebességet annyira, hogy a kocsi a széllökésekben ne „sétáljon”, tehát képes legyen stabilan az utat követve haladni. A szél mellékterméke lehet a porvihar, vagy a vízpermet sodralék. Mindkettő hasonlít a ködben való haladásra. Mérsékelt sebességgel, kerülve a hirtelen irányváltást, fékezést, gyorsítást (tehát amikre nem számít a forgalom többi résztvevője) kell ilyen szakaszokon haladni felkapcsolva az első és hátsó ködlámpákat is, hogy tudják a többiek hol járunk.

Nagyon fontos, hogy ha valaki úgy érzi, hogy a vihar olyan körülményeket teremtett, amelyben nem képes a járművét biztonsággal vezetni, akkor nyugodtan álljon ki. Csak ezt biztonsággal tegye, parkolóban, benzinkútnál. Sőt illik is kiállni, mert egy bizonytalankodó vezető ugyanúgy veszélyforrást jelent a többi közlekedőre, mint egy a körülményekhez képest túlzottan vakmerő társa.

(MTI fotók)