A takarékoskodás is lehet hátrányos, például, ha a téligumibeszerzésnél azon spórol az autós, hogy csak a hajtott tengelyre vásárol évszakspecifikus abroncsot, vagy a kopott gumikat szintén csak az egyik tengelyen cseréli le.
Régebben gyakorlat volt, hogy spórolásból csak az egyik – rendszerint a hajtott – tengely kerekeire szereltek fel téligumit. Ez még csak-csak működött a hátsókerékhajtású autók esetén, ugyanis a kocsi kapott hajtást is, kanyarban pedig a hátsó kerekek fogják meg az autó farát, elsősorban oda kell a jó tapadás, így még a kevésbé tapadó kormányzott kerékre szerelt gumik ellenére is sikerült hóban a haladás. Azonban a fronthajtásos kocsiknál már könnyen előfordul, hogy ha csak a hajtott kerekeken – tehát elöl – van téligumi, akkor kanyarodáskor az autó az alapviselkedésével ellentétesen, tehát túlkormányzottként kezd farolni, sőt emiatt meg is pördülhet. Így nem szerencsés csak az egyik tengelyre feltenni téligumit, túl nagy a különbség a tapadásban. Ha már téli, akkor legyen minden keréken.
A téligarnitura cserére is igaz, hogy az egyenletes kopásért érdemes szezononként felcserélni a hátsó- és az első tengely gumijait. Tehát amelyik a hátsón dolgozott tavaly, az menjen az elsőre idén, és fordítva. Ugyanis a hajtott tengelyen mindig nagyobb a gumikopás. Itt nem kell félni a fenti farolós, vagy kormányozhatatlan jelenségtől, mert egy normális kopáskülönbség nem érzékelhető ilyen élesen, nem tesz ekkora különbséget – persze, ha az egyik pár gumi „textilig” kopott akkor igen, de azt amúgy is cserélni kell. Azonban egy vadonatúj és egy használt abroncs között ismét lehet olyan szintű tapadáskülönbség, amely negatívan hat az autó stabilitására.
Bár előnyös, hogy a felszerelt gumik azonos márkájúak és típusúak legyenek, ezt nem feltétlenül kell betartani. A fontos, hogy egy tengelyen legyenek azonosak, tengelyenként eltérhetnek: de vigyázzunk, a képesség különbség nem lehet jelentős! Lehet eltérő mintázatú – más gyártótól való – az egy-egy tengelyre szerelt téligumi, de vigyázzunk arra, hogy a gumik hasonló kategóriájúak legyenek. Ha az egyik tengelyre igen jó minőségűt szerelünk, a másikon is legyen az (még ha más márkától is), és ha olcsó gumit veszünk, akkor legyen mind a négy az. És legyen a négy guminak hasonló a mintázat mélysége is, különben ismét előjöhetnek a fent leírt stabilitási problémák.
Ha makacs a párásodás
Túl egy igazi hidegidős esősorozaton minden autó színt vallott a beázásról. Ugyanis az erős párásodás arra utal, hogy nem kívánt víz jut az utastérbe vagy a szellőzőrendszerbe.
Ha makacs a párásodás
Túl egy igazi hidegidős esősorozaton minden autó színt vallott a beázásról. Ugyanis az erős párásodás arra utal, hogy nem kívánt víz jut az utastérbe vagy a szellőzőrendszerbe.
Jégkaparás gyorsan, bármivel
Ne induljon el senki letisztítatlan üvegfelületekkel, mert nem látni vezetés közben nagyon balesetveszélyes. Ha nincs profi jégkaparó, egy pontgyűjtőkártya is megteszi.
Jégkaparás gyorsan, bármivel
Ne induljon el senki letisztítatlan üvegfelületekkel, mert nem látni vezetés közben nagyon balesetveszélyes. Ha nincs profi jégkaparó, egy pontgyűjtőkártya is megteszi.
Csereidő: mehetnek fel a téligumik
Már elég alacsony a napi középhőmérséklet a nyári abroncsok télire cseréléséhez. A naptár is időszerűséget jelez, bármikor hidegebbre fordulhat az időjárás.
Csereidő: mehetnek fel a téligumik
Már elég alacsony a napi középhőmérséklet a nyári abroncsok télire cseréléséhez. A naptár is időszerűséget jelez, bármikor hidegebbre fordulhat az időjárás.
Itt az ideje a téli felkészítésnek
Ha jön a fagy, akkora a legtöbb addig el nem végzett téli ápolással elkéstünk, aznap már nem segítenek. Viszont ha felkészültünk a télre, könnyebb lesz az indulás és az autózás is.

Ködben, esőben vezetni
Esős idő, reggeli hidegek, köd - csupa olyan körülmény, ami próbára teszi a sofőröket és a járművüket is. Felkészültséggel, figyelemmel kell közlekedni, és letenni a "szárazúti" rutint.

Melyik a jó világítás a ködben?
A „Látni és látszani” elvnek megfelelni ködös időben rendkívül fontos. Azonban nem mindegy a megoldás mikéntje.
Melyik a jó világítás a ködben?
A „Látni és látszani” elvnek megfelelni ködös időben rendkívül fontos. Azonban nem mindegy a megoldás mikéntje.
Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?
A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.
Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?
A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.
Defekt után mankókerék
A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.