2024.06.20, 08:20
Kánikulában a volán mögött

A nyári hőségben nem csak a tűző napon tartózkodva, de autóvezetés közben is érdemes óvakodni a hőártalmaktól; mutatjuk, hogyan!

Extrém kánikulában napszúrás, esetleg annak súlyosabb fokozatai is kialakulhatnak. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve a gyerekek, az idősebb korosztály, illetve azok, akik a perzselő napon fizikai munkát, vagy sporttevékenységet végeznek. A hőártalmakat súlyosságuk alapján lehet elkülöníteni, ezekről világosított fel Dr. Katona Balázs belgyógyász szakorvos: “A napszúrás elsősorban az erős napsugárzásnak való hosszabb idejű kitettség következtében jöhet létre, megfelelő védelem hiányában. Ez a hőártalom enyhe formája, a tűző nap kerülésével könnyedén megelőzhető. A „hőgörcsnek”  nevezett jelenség  szintén a hőártalmak egyik típusa, lényege, hogy a jelentős izzadás, sóvesztés miatt izomgörcsök alakulnak ki. A hőkimerülés tünetei a gyengeség, fejfájás, hányinger, hányás, szédülés, illetve ilyenkor is lehetnek izomgörcsök. Utóbbi két típus jellemzően a nagy hőségben végzett erős fizikai terhelés miatt alakul ki. Hőkollapszus a melegben ájulás vagy ájulás közeli állapot. A nagy meleg hatására bekövetkező hirtelen vérnyomáscsökkenés az okam főleg az idősebbeket érinti. A hőguta a hőártalom legsúlyosabb formája. Ebben az esetben a testhőmérséklet 40 °C feletti, súlyos központi idegrendszeri zavar lép fel, kezelés nélkül többszervi elégtelenséghez, végső soron akár halálhoz is vezethet.”

Dr Katona Balazs
Dr Katona Balázs

A szakember azt is megemlítette, hogy a hőártalmak elleni védekezés leghatékonyabb formája a folyamatos folyadék-, és ionpótlás, a direkt erős napfény, hőhatás kerülése, a megfelelően szellőző – lehetőleg világos, fehér színű – ruha viselése, a fizikai kímélet nagy hőség esetén. Szükség szerint gondoskodni kell a test hűtéséről, például vizes borogatással. A napon való tartózkodás esetén ajánlatos fejfedőt, sapkát vagy kalapot viselni, továbbá eleget inni, és nagy adagok helyett naponta többször, kevesebbet enni!

“A túlhevült autóban is hőártalmat lehet elszenvedni, különösen a dugóban araszolás közben, nem megfelelően hűtött járműben. – fogalmazott Dr. Katona Balázs. –  A nagy meleghez való alkalmazkodás jelentős terhelést jelent a szervezet számára, így romlik a koncentrálóképesség, csökken a figyelem, a reakcióidő megnyúlik. Ezek a tényezők növelik a közúti balesetek kockázatát.” Érdemes mindent megtenni azt elkerülendő, hogy egy felforrósodott autóban kelljen vezetni. A legegyszerűbb, amit az ember tehet, hogy járművét lehetőleg árnyékos, hűvös(ebb) területen parkolja le, és nem hagyja a napon olvadni hosszú órákig. Vezetés közben természetesen célszerű bekapcsolni a klímát, vagy lehúzni az ablakokat. Hasznos lehet beruházni egy jó minőségű napszemüvegre is, ami a szemet megvédi az erős fénytől és napsugárzástól.

A folyadékbevitel fontosságát is kiemelte a belgyógyász: “Elengedhetetlen megfelelő mennyiségű folyadékot magunkkal vinni, elsősorban ásványvizet. Folyamatosan gondoskodni kell a folyadék beviteléről, és ha lehet, érdemes mellőzni a túl sok kávé és különösen az alkoholos italok fogyasztását.” A folyadékbevitel különösen dél körül és a kora délutáni órákban nélkülözhetetlen, a folyadékot pedig az autóban célszerű úgy elhelyezni, hogy az valamennyi utas számára elérhető legyen.

Meleg Az Autopalyan
A hőségben a hőtágulástól felgyűrődött aszfalt autópályán: váratlan veszélyek

Ha pedig a sofőr – vagy az autó bármelyik utasa – vezetés közben bőrét kipirultnak érzi, fáj a feje, vagy túl gyorsan ver a szíve, akkor a szakember a következőket javasolja: “Azonnal félre kell állni egy biztonságos helyre, tartani egy pihenőt, illetve gondoskodni  a folyadékbevitelről, a test hűtéséről. Át kell adni a volánt, ha erre nincs lehetőség, akkor mindenképp segítséget kell kérni, a panaszok súlyosságától függően akár a mentőszolgálat dolgozóitól is. Sokszor a rosszullétnek is lehet előjele, például fejfájás, a komfortérzet romlása vagy bizonytalanságérzet. Tehát a pihenéssel semmiképp sem szabad várni a rosszullétig.”

Elektromos autósoknak jó tudni mi az a SOH!

Egy elektromos autó kiválasztásakor sok olyan adatot figyelünk, amelyet a hagyományos autóknál is megszoktunk. Mint például a teljesítmény, vagy a fogyasztás. De vannak elektromosautó-specifikus tényezők is.

...
2026.10.14. 09:48

A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó

Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

...
2026.10.06. 06:01

Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély

Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.

...
2026.10.01. 10:29

Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély

Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.

Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás

A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

...
2026.09.21. 07:45

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

...
2026.09.12. 12:43

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

Vonóhorog felszerelése

Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

...
2026.09.11. 06:20

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

...
2026.09.09. 19:52

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

Defekt után mankókerék

A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

...
2026.09.08. 18:06