Az ún. „téli” gumiabroncs használatát a közúti közlekedéssel kapcsolatos hatályos hazai szabályozás kötelező jelleggel nem írja elő. Ettől függetlenül a rendőrség már évek óta javasolja a gépjárművel közlekedők felé a téli gumiabroncsok használatát, amennyiben a levegő hőmérséklete + 7 C˚ alá csökken. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság tradicionális téli átállásra vonatkozó kampányaiban ugyancsak ezt az üzenetet továbbítja. A preventív kampány fő mondanivalója, hogy a téli gumiabroncsok az anyaguknak, kialakításuknak és szerkezetüknek megfelelően + 7 C˚ alatti tartományban jelentősen nagyobb tapadási tényezővel rendelkeznek az egyéb abroncsokhoz képest, így alkalmazásuk által a közúti közlekedés kockázata téli viszonyok mellett jóval alacsonyabb.
A téli gumiabroncsok kötelező jellegű használatának előírása már hazánkban is felmerült, de a jogalkotás folyamatában eddig minden alkalommal lekerült a napirendről.
Ennek több oka is van. Egyrészt a kérdéskörben az európai gyakorlat sem tekinthető egységesnek, másrészt pedig a téli abroncsok beszerzése és cseréje széles embertömegek részére jelentős anyagi megterhelést jelentene.
Az európai gyakorlat a gépjárművek téli felszereltségének (téli gumiabroncs, hólánc stb.) szabályozása terén nagyon változatos. Eltérések mind az egyes nemzeti rendelkezések tartalmában, mind pedig azok időtartamában mutatkoznak.
Az EU tagállamok jelentős részében nincs kötelezően előírva a téli gumiabroncs használata. Még az olyan országokban sem, mint pl. Ausztria, vagy Olaszország, amelyek télen is a közismerten legnépszerűbb idegenforgalmi célországok közé tartoznak. Ausztriában pl. november 01. és április 15. között abban az esetben kötelező a téli gumi használata, ha azt az időjárási körülmények megkövetelik (havas, hókásás, jeges utak stb.), száraz utakon a nyári gumi is használható. Hasonló előírásokat találunk Olaszországban és Szlovéniában is. Németországban ugyanakkor téli útviszonyok esetén a „téli” mellett a „négy évszakos” gumiabroncsok használata is megengedett.
Az ezredfordulót követően a közösséghez csatlakozott Közép- és Kelet-európai tagállamok többségében – Magyarországhoz hasonlóan – a téli gumik használata ajánlásnak minősül.
A fentiek alapján az európai országok jelentős részében a téli gumiabroncsnak a téli hónapokban történő kötelező jellegű használata nem tekinthető általános előírásnak.
A szakmai vélemények szerint a téli gumiabroncs használata kedvező hatást gyakorol a közúti közlekedés biztonságára, de a jelenlegi hazai gyakorlat megváltoztatásához a jogalkotó megfelelő döntésére van szükség, figyelemmel annak szociális kihatásaira is.
Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás
A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Vonóhorog felszerelése
Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Defekt után mankókerék
A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Mire figyeljünk zivatarban vezetve?
Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.