2024.05.30, 10:37
Szerencsét is hozhat meg feladatot is

A piros autón nagyobb valószínűséggel talál madárürüléket, mint más autókon, ezért gyakrabban kell tisztítani őket.

A 20Min.ch szerkesztője járt utána, hogy tényleg gyakrabban végzik el a dolgukat a madarak a piros autókon? Úgy tűnik, hogy egyetlen más autó sem serkenti jobban a madarak bélműködését. A cikk írója példaként a saját tapasztalatait hozta fel, de egy néhány évvel ezelőtti brit online csomagküldő cég felmérése is ezt bizonyítja. 1140 járművet vizsgáltak meg öt nagy angol városban. Az eredmény: az összes piros jármű 18 százaléka volt ürülékkel szennyezett. A kék autók esetében ez az arány 14 százalék volt. A fekete kocsik a harmadik helyet szerezték meg 11 százalékkal. A zöld autók a legkevésbé célpontjai a madárürüléknek: száz járműből mindössze egy volt szennyezett.

A tény pedig az, hogy a madarak különösen jó színérzékeléssel rendelkeznek. A szemük még az emberénél is jobban megkülönbözteti a színeket. De az nem világos, hogy miért szeretik piros autókon elvégezni a dolgukat. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a madarak veszélyként érzékelik a vörös színt, és könnyítenek magukon a gyorsabb menekülés érdekében. A kék népszerűsége pedig annak köszönhető, hogy a madarak összetévesztik a járművet a vízzel. De ezek csak találgatások.

Az még csak bosszantó lenne, hogy madárürülékes az autó, az viszont már tény, hogy az autóról gyorsan el kell távolítani. Főleg nyáron a székletben lévő sav szó szerint beleéghet az autófestékbe, és maradandóan károsíthatja a fényezést. Kevesebb, mint két óra elteltével az ürülék tartós, matt foltot képezhet a festéken. Csak néhány perc a tűző napon elég lehet ahhoz, hogy a maradék kiszáradjon, és olyan károkat okozzon, amelyeket tisztítószerekkel már nem lehet helyrehozni. Ha a madárürülék friss, azt óvatosan, nedves ruhával kell letörölni. A megszáradt madárürüléket – a bennük lévő szilárd anyagok, például magvak vagy kövek mély karcolásokat okozhatnak a festékben az eltávolítás során, ezért semmilyen körülmények között nem szabad dörzsölni.

A végére egy kis baleset-megelőzési tanács is kapcsolódik: a szélvédőről is érdemes mielőbb lemosni az ürüléket, mert gyakorta az ablaktörlőkkel való ablakmosás során az ablakmosófolyadék által félig oldott anyag csak szétkenődik az üvegfelületen erősen rontva a kilátást. Érdemes hát egy benzinkúton a kézi ablakmosóval eltávolítani.

2405 Madarkaka 2
2405 Madarkaka 2

Elektromos autósoknak jó tudni mi az a SOH!

Egy elektromos autó kiválasztásakor sok olyan adatot figyelünk, amelyet a hagyományos autóknál is megszoktunk. Mint például a teljesítmény, vagy a fogyasztás. De vannak elektromosautó-specifikus tényezők is.

...
2026.10.14. 09:48

A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó

Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

...
2026.10.06. 06:01

Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély

Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.

...
2026.10.01. 10:29

Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély

Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.

Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás

A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

...
2026.09.21. 07:45

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

...
2026.09.12. 12:43

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

Vonóhorog felszerelése

Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

...
2026.09.11. 06:20

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

...
2026.09.09. 19:52

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

Defekt után mankókerék

A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

...
2026.09.08. 18:06