2024.03.04, 06:33
Hogyan működik az oltólándzsa?

A közelmúltban 13 darab e-oltólándzsát adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az elektromos járművek akkumulátorainak oltása gyorsabb és hatékonyabb legyen.

A plug-in hibrid vagy teljesen elektromos járművek oltása teljesen más felkészültséget és a hagyományos hajtásláncú autókhoz képest más oltási eljárást igényel. A nagy kapacitású akkumulátorral szerelt járművek oltása nehezebb, bonyolultabb, tovább tart, így az utóbbi években többször előfordult, hogy egy égő elektromos jármű okozta robbanásveszély miatt több órára is le kellett zárni egy-egy útszakaszt, ezzel jelentős fennakadást okozva a közlekedésben. Az sem mellékes, hogy a több órán át égő, szinte elolthatatlan járművek jelentős kárt okoznak az utakban is. Az útburkolat és a környező forgalomtechnikai eszközök, valamint a növényzet is sérül. A kár mellett az sem elhanyagolható, hogy a helyreállítás miatt a javítás csak újabb forgalomkorlátozással oldható meg.

Az e-oltólándzsa a hagyományos tűzoltási módszerhez képest az elektromos járművek oltási folyamatát jelentősen lerövidíti, így a mentés hatékonyabb, rövidebb ideig tart, ezáltal a korlátozások és az anyagi kár is kisebb. A katasztrófavédelem munkatársai eddig vármegyénként egy ilyen eszközzel rendelkeztek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a meglévő állományhoz 5, míg az MKIF Zrt. 8 újabb eszközzel bővítette. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. videójában a társaság vezérigazgatója, Szilvai József Attila mondja el, hogy milyen károkat okoz az út üzemeltetőjének egy elektromos jármű hosszú égése, illetve a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltó dandártábornoka, Fülep Zoltán segít az autósoknak, hogy mit tegyenek, ha kigyullad az autójuk.

Elektromos autósoknak jó tudni mi az a SOH!

Egy elektromos autó kiválasztásakor sok olyan adatot figyelünk, amelyet a hagyományos autóknál is megszoktunk. Mint például a teljesítmény, vagy a fogyasztás. De vannak elektromosautó-specifikus tényezők is.

...
2026.10.14. 09:48

A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó

Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

...
2026.10.06. 06:01

Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély

Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.

...
2026.10.01. 10:29

Porfal az országúton: amikor a szántóföldről érkezik a veszély

Az autóvezetés egyik legveszélyesebb szituációja, ha a látást erősen korlátozó körülmény alakul ki. Legyen az köd, vagy porfal.

Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás

A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

...
2026.09.21. 07:45

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

...
2026.09.12. 12:43

Apró hibák eltüntetése

Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.

Vonóhorog felszerelése

Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

...
2026.09.11. 06:20

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

...
2026.09.09. 19:52

Gyors beavatkozást igényel

Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.

Defekt után mankókerék

A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

...
2026.09.08. 18:06