2023.04.21, 06:55
On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által működtetett magyarorszag.hu portálon egy autó eladásakor, illetve vásárlásakor szükséges „papírozási” teendők is elintézhetők. A „Jármű Szolgáltatási Platformon” a forgalmi rendszám megadását követően, ingyenesen lekérdezhetőek az autó különböző magyar nyilvántartásokból származó életútjának lényeges adatai. Ezek a hiteles információk felhasználhatóak a jármű eladási célú meghirdetésekor, illetve megküldhetőek az érdeklődőknek, vagy vevőnek. A felületre a Központi Azonosítási Ügynök valamely azonosítási szolgáltatásával (Ügyfélkapu, Ügyfélkapu+, eSzemélyi, Telefonos azonosítás, Arcképes azonosítás) lehet belépni.

Az adásvételi szerződés megkötése és az autó az új tulajdonosnak való átadása után az eladás tényét 15 napon belül hivatalosan is be kell jelenteni. Ezt a magyarorszag.hu-n a jármű tulajdonosváltásának bejelentésén keresztül egy online űrlap kitöltésével is meg lehet tenni. Az űrlapon meg kell adni a szerződésben szereplő egyes adatokat, majd csatolni kell a tulajdonjog változást igazoló szerződés beszkennelt képét. Az ügyintézési határidő 3 nap, de az elektronikus kérelem sikeres benyújtását követően azonnal nyilvántartásba veszik a tulajdonjogban történt változást és annak időpontját.

Előfordulhat, hogy valaki már megvásárolta az újabb autóját, és az eladásra szánt kocsira nem kívánja fizetni a fenntartási terheket. Ekkor megoldás lehet az ideiglenes forgalomból való kivonás, amely legfeljebb 1 évig tarthat. Ehhez kérelmezni kell a gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, amelyet üzembentartóként elektronikus úton is megtehető, a magyarorszag.hu Jármű forgalomból történő ideiglenes kivonása űrlapján keresztül. Az ügyintézéshez ebben az esetben is rendelkezni kell a Központi Azonosítási Ügynök valamely, korábban már említett azonosítási szolgáltatásával. A kérelem kitöltésekor, az adatok megadását követően azt is meg kell határozni, hogy mennyi időre kívánja a kérelmező a forgalomból kivonatni a járművet. Erre az időszakra ugyanis nem kell közterheket fizetni az autó után, miközben mégis a néven marad. Nem természetes személyek esetén is van már lehetőség elektronikus ügyintézésre.

Gumi-felni méretválasztás: nagyon nem mindegy!

Nagyon fontos a gumiabroncs vásárlásakor a típusmegfelelőség. Az előírtnál nagyobb és a kisebb átmérőjű kerék is megváltoztatja a jármű viselkedését.

...
2026.04.29. 08:59

Gumi-felni méretválasztás: nagyon nem mindegy!

Nagyon fontos a gumiabroncs vásárlásakor a típusmegfelelőség. Az előírtnál nagyobb és a kisebb átmérőjű kerék is megváltoztatja a jármű viselkedését.

Mikor cseréljünk évszakos abroncsot?

Mit tegyünk az áprilisi, néha téli időjárási viszonyok idején? Nyári, téli, esetleg négy évszakos gumit használjunk?

...
2026.04.21. 08:58

Mikor cseréljünk évszakos abroncsot?

Mit tegyünk az áprilisi, néha téli időjárási viszonyok idején? Nyári, téli, esetleg négy évszakos gumit használjunk?

A nyestek kedvenc játszótere

Nehéz megmagyarázni miért érzik jól magukat az autókban, autókon a nyestek, de vélhetően ez a helyzet, különben nem tevékenykednének bennük, rajtuk, sokszor károkat okozva.

...
2026.04.20. 08:22

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2026.04.09. 14:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2026.04.07. 06:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Beindult a motorosszezon

Beléptünk a motorkerékpáros szezonba. A jó idővel sokan veszik elő a gépeket, így megnő az utakon a motorosok száma, így a közlekedés többi résztvevőjének is jobban kell rájuk figyelni.

...
2026.03.26. 05:06

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Már nem számítunk fagyra, neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2026.03.15. 09:23

10 javaslat üzemanyag spórolásra

Ismét gond lehet az üzemanyagárakkal, így érdemes takarékoskodni. Adunk pár tippet.

...
2026.03.03. 11:23

10 javaslat üzemanyag spórolásra

Ismét gond lehet az üzemanyagárakkal, így érdemes takarékoskodni. Adunk pár tippet.