A felhőszakadás miatt gyakran mély vízben kell gázolniuk az autóknak. Mindez milyen kárt okozhat a személyautókban?
Ha a víz a tengelyek magasságáig ér, akkor az autó gond nélkül átvészeli a vízben történő haladást, de ha ennél feljebb éri víz a járművet, akkor már komolyabb problémákkal kell szembesülni” – hívta fel a figyelmet Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója. Amennyiben a víz magassága eléri az ajtót, akkor mindenképpen át kell nézetni a kormányművet, a féltengelyeket, illetve az alsó gömbcsuklókat. „Ezeket szükség esetén meg kell tisztítani a szennyeződésektől és vissza kell állítani a megfelelő kenést” – figyelmeztetett a szakember. Hozzátette: ha még magasabbra emelkedik a vízszint, illetve még mélyebben gázol a jármű az esővízben, akkor megsérülhet a generátor, de károsodhat az önindító is.

Sőt, még akár vizet is szívhat a motor menet közben, ami szintén károsodásokat okozhat. „A víz ugyanis nemhogy elégni nem fog a hengerekben, de még a dugattyú sem tudja azt összenyomni. Ezért leáll a motor, a benne rekedő mozgási energiáktól görbül, törik a hajtókar. A törött hajtókar pedig akár a motor blokk oldalát is kiszakíthatja” – tette hozzá Simon Péter.
Hétvégi M0 korlátozások
Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.
Hétvégi M0 korlátozások
Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.
Büntetésalapú viselkedésformálás
Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.
Büntetésalapú viselkedésformálás
Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.
Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán
Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.
Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán
Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.
Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek
Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.
Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek
Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
