2026.06.21, 09:57
Vigyáznak a gyerekekre

Tízhetes közlekedésbiztonsági akcióba kezdett a vakáció kezdetével a fővárosban a rendőrség a BKK-val.

A nyári iskolai szünet kezdetével tízhetes közös közlekedésbiztonsági ellenőrző akciót indít a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – jelentette be Soós Zoltán, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának őrnagya és Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője. Soós Zoltán hangsúlyozta: a vakáció kezdete azt jelzi a felnőtteknek, hogy fokozottabban kell figyelniük a gyerekek biztonságára a közúti közlekedésben. A tízhetes akció során a rendőrök olyan helyszíneken tartanak ellenőrzést, ahol a gyermekek gyakrabban fordulnak meg, így elsősorban sportpályák vagy játszóterek környékén.

„Ellenőrzésünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a gyermekek biztonságos közlekedésére, a gyalogosokra vonatkozó elsőbbségi szabályok, valamint a sebességhatárok betartására” – mondta Soós Zoltán. Az akció részeként pénteken az 1-es és 3-as villamosokon, jövő hétfőn pedig az 1-es és 56-os villamos vonalán balesetmegelőzéssel foglalkozó rendőrökkel is találkozhatnak majd az utasok, akikkel a biztonságos közlekedéséről, a nyár veszélyeiről lehet beszélgetni.

A BRFK és a BKK emellett több balesetmegelőzési kisfilmet is forgat majd a vakáció idején, amelyeket a rendőrség és a közlekedési társaság „social média” felületein tesznek majd közzé. A tömegközlekedési járművek kijelzőin balesetmegelőzési üzenetek is futnak majd. A rendőr őrnagy több tanácsot is megfogalmazott a nyárra, így azt, hogy senki ne hagyjon kisgyermeket vagy háziállatot lezárt autóban, ugyanis a benti hőmérséklet pillanatok alatt veszélyes mértékűre növekedhet. Soós Zoltán külön kitért az elektromos rollerekre, arra kérve a szülőket, hogy az ajándékba adott járművek használata előtt beszélgessenek el gyermekeikkel a szabályos és biztonságos közlekedés feltételeiről. Az őrnagy felhívta a figyelmet a bukósisak és a megfelelő védőruházat használatára is. „Mondják el a gyermekeknek azt is, hogy ha véletlenül közúti baleset részesévé válnak, legyenek akár okozói vagy elszenvedői a balesetnek, soha ne hagyják el a helyszínt, és azonnal tájékoztassák szüleiket a történtekről” – hangsúlyozta az őrnagy.

Soós Zoltán arra is kérte a szülőket, készítsék fel gyermekeiket arra, mi történik akkor, ha úgy érzik bajba kerültek, vagy eltévedtek. „Javasoljuk, hogy tanítsák meg számukra a legfontosabb személyes adataikat, például születési dátumukat, szülők nevét, elérhetőségét” – mondta az őrnagy. Amennyiben a gyermeknek már van mobiltelefonja, úgy javasolják, hogy ezeket az adatokat mentsék el telefonjába. Ezen felül gyakorolják velük a 112-es segélyhívószám biztonságos és szabályos használatát, hogy szükség esetén erre is fel legyenek készülve.

A résztvevő rendőrök létszámát mindig az ellenőrzés tematikája, illetve taktikája határozza majd meg, a sebességellenőrzés módját pedig az adott helyszínhez fogják igazítani. Soós Zoltán elmondta, hogy ellenőrzésük az egész főváros területét lefedi majd.

Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője elmondta, hogy a kampány részeként a közösségi járművek hangosbemondóin keresztül egy kislány, Zorka is elmondja majd a közlekedési tanácsait a szülőknek és a gyerekeknek. A szóvivő kitért arra is, hogy június 22-étől a BKK járművei is tanszüneti menetrend szerint közlekednek.

Hétvégi M0 korlátozások

Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.

...
2026.10.17. 05:13

Hétvégi M0 korlátozások

Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.

Büntetésalapú viselkedésformálás

Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.

...
2026.10.16. 08:12

Büntetésalapú viselkedésformálás

Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.

Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán

Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.

...
2026.10.15. 10:06

Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán

Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.

Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.

...
2026.10.13. 09:23

Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.

Szlovák útdíjfizetés

Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.

...
2026.10.12. 11:43

Szlovák útdíjfizetés

Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.

Jól fogytak az új autók

Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.

...
2026.10.10. 12:01

Jól fogytak az új autók

Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.

Megfogyó zöld rendszámok

November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.

...
2026.10.09. 07:23

Megfogyó zöld rendszámok

November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.

Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten

Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.

...
2026.10.08. 17:05

Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten

Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.