Filmforgatás miatt szombaton lezárják a fővárosban az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között.
Budapesten lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között szombaton 6.00 és 17.30 óra között, mert a Magyar Állami Operaház előtt filmet forgatnak. A BKK közleménye szerint a 105-ös és a 210B autóbuszok a fenti időszakban mindkét irányban módosított útvonalon közlekednek, illetve a Bajcsy-Zsilinszky út megállóhely helyett mindkét irányban a Szent István-bazilikánál állnak meg. Az Operánál a Gyöngyösi utca felé a 70-es trolibusz megállóhelyén, a budai végállomásuk felé pedig az Andrássy úton állnak meg. Az 1-es metró szerelvényei az Opera állomáson egyik irányban sem állnak meg.
Halad a felüljáró felújítás, buszsáv lesz az Árpád hídon
Hamarosan kezdődik a fővárosban a Flórián téri felüljáró felújításának a második üteme.

Járművezetők versenyeztek
A Budapesti közlekedési Vállalat (BKV) járművezetői ügyességi versenyen bizonyíthattak.

Lassacskán elér a határig
Az évtized végére épülhet meg a gyorsforgalmi út Szombathely és Kőszeg, valamint az országhatár között.

Hídmosások a hétvégén
A hétvégén a Margit és a Petőfi hidat tisztítják meg a fővárosban.

Újabb baleset sávelhagyás miatt
Elhagyta a sávját a személyautó, és így elkerülhetetlen volt az ütközés a szemből érkező kisbusszal. Ráadásul a megengedettnél gyorsabban is haladt a vétkes sofőr.

Vállalati e-autó program: elfogyott az eredeti keretösszeg
Kihasználták a pályázók a 30 milliárdos keretösszeget, de még mindig be lehet szállni, mert szeptemberben 10 milliárd forintot még belepumpáltak a rendszerbe.

Bringaút fejlesztések Budapesten
Építési engedélyt kapott a Duna menti kerékpárút hiányzó szakasza Újpesten, folytatják a Váci út, Üllői út, Nagykörút kerékpárosítását.

Olcsóbb lett a casco biztosítás
A harmadik negyedév végéig megkötött casco-biztosítások átlagdíja csökkenő tendenciát mutat az előző évihez képest.