Tavaly októberi büntetőfékezés miatt történt most vádemelés, a vádlott közúti veszélyeztetés miatt 3 év szabadságvesztésre is ítélhető. Veszekedés is volt, elszabadultak az indulatok.
A Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Pécsi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2020 októberében Újpetre közelében „büntetőfékezett”, és ezzel a mögötte haladó gépkocsiban tartózkodók testi épségét veszélyeztette. A vádirat szerint a férfi 2020 októberében, este 9 óra körüli időben gépkocsival indult lakóhelyéről a munkahelyére. Kihajtva az 5711-es számú utat a Pécsvárad, Pápai utcával összekötő körforgalomból fokozatosan csökkentette a haladási sebességét, és a megengedett 70 km/h óra helyett 36 km/h sebességgel vezette az autóját. A mögötte lévő autó sofőrje ezért a reflektor felvillantásával fényjelzést adott, a vádlott pedig hirtelen 12 km/h sebességre lassított, ami miatt a másik autó vezetőjének vészfékeznie kellett az ütközés elkerülése érdekében.
Ez után a vádlott és a sértett is ráhajtottak az autópályára, ahol a vádlott megelőzve a sértett autóját többször ismét büntetőfékezett előtte, mert úgy érezte, hogy valamivel megdobták az ő gépkocsiját. Az autópályáról lehajtva a sértett autója megelőzte a vádlottat, aki azonban követte azt egy közeli kereszteződésig. Itt a vádlott, a másik autó vezetője és annak két utasa kiszálltak a gépkocsijukból, majd közöttük szóváltás alakult ki a történtek miatt. A vádlott azzal, hogy indokolatlanul, hirtelen fékezte le az autóját megszegte a közlekedési szabályokat, és ezzel közvetlen veszélynek tette ki a mögötte haladó autóban tartózkodók testi épségét. A cselekmény közúti veszélyeztetés bűntettének minősül, amiért 3 év szabadságvesztés is kiszabható.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
