2019.04.24, 10:05
Újabb költség gumicserénél

A 2014 november elseje után gyártott, az EU piacára szánt új autókban kötelező tartozék a gumiabroncsnyomás-ellenőrző rendszer. Nem mondjuk, hogy ez a hasznos rendszer nem jelent problémát a tulajdonosoknak és a gumiszerelőknek.

A betűszóval TPMS rendszer (tire pressure monitoring system, azaz guminyomás-ellenőrző rendszer) a kilencvenes évek végétől, a kétezres évek elejétől jelent meg rendelhető tartozékként az autókban. A rendszer 2014 november elsejétől kötelező tartozék az EU-piacán forgalomba hozott, az időtől gyártott új személyautókban.

A gyártók kétféle mérési módszert fejlesztettek. Az egyik ráépül a jármű meglévő rendszereire, pontosabban a blokkolásgátló kerék-forgási sebességet ellenőrző szenzorait felhasználva a kerekek közötti fordulatszámkülönbség számításából következtet az eltérő guminyomásra. Minthogy a laposabb gumiabroncsnak a talajjal érintkező cikkében gyakorlatilag kisebb sugarú a kerékátmérő, mint az elméleti érték, értelemszerűen nagyobb nyomású abroncs esetén pedig nagyobb. Ez a rendszer így indirekt, tehát közvetett mérési módszeren alapul.

A másik rendszer a közvetlen mérés, mikor a gumiabroncsokba, pontosabban a keréktárcsára az abroncstérbe helyeznek el nyomásmérő eszközt, amely vezeték nélküli kapcsolatban áll az autó fedélzeti kiértékelő rendszerével. Pontosság tekintetében ez a jobb módszer, valamint további előnye, hogy funkcióbővítéssel mérhető például az abroncsban uralkodó hőmérséklet is. Előnye még, hogy álló helyzetben is mér, míg az indirekt rendszer csak mozgás közben képes értékelni. Hátránya viszont, hogy a szenzorok elemmel működnek, amelyeket időnként cserélni kell, valamint kerékkészlet-, vagy hibás szenzor- csere esetén újra kell társítani a mérőeszközt az autó elektronikájával.

Egy egyszerű téli/nyári gumiabroncs váltás, vagy kerékkészlet csere esetén az indirekt mérési rendszerű járművek TPMS rendszerét is újra kell kalibrálni. Ez azonban viszonylag egyszerű folyamat, vagy egyszerűen egy műszerfali gombot kell benyomni és így tudatni az „autóval”, hogy kalibrálás következik, vagy az újabb kocsiknál a menürendszerben kell kiválasztani az újrakalibrálás funkciót. Ezután el kell indulni az autóval, pár méter megtétele után a rendszer ismét működőképes.

A plusz költséget és energiát a közvetlen mérési elven alapuló TPMS rendszerek kívánják. Autótípustól függően öt-, vagy tíz jeladót lehet a kocsi rendszerével párosítani. (A jeladókat ma rendszerint a szeleppel egybeépítik, így a szelepfészek rögzíti őket. Korábban használtak a felnihez pánttal, vagy ragasztással rögzített jeladókat is). Nem kerékkészlet, hanem csak gumicsere esetén, tehát, ha egy keréktárcsakészletet használ a tulajdonos, és a gumigarniturákat szerelteti át rajta, akkor elméletileg nem kell újratanítani a rendszert, mert ugyanazok az érzékelők maradnak használatban. Szerelt keréktárcsa csere esetén az öt jeladót fogadni képes fedélzeti rendszerű autók esetén a frissen felrakott kerékkészletben lévő szenzorokat társítani kell a kocsi rendszerével (ez természetesen plusz idő és költség).

A tíz jeladót is kezelő rendszerek esetében elméletileg csak jeladó csere esetén kell újratanítani a rendszert. Az autótulajdonosok és a gumi szakműhelyek tapasztalatai alapján azonban a direkt mérési elvű TPMS rendszerek jeladóival bőven akad gond. Mivel zord körülmények között dolgoznak gyakori a meghibásodás, a sérülés, akár szerelés közben, akár a használat során. Bár léteznek utángyártott szenzorok, gyakorta az adott autómárka típusának fedélzeti rendszere nem fogadja azokat, így csak a gyári szenzor beszerzése a megoldás hiba esetén (ez rendszerint drágább). Egy szenzor átlagára 15 000 Ft.

A következő probléma a társítás lehet, mert több típusnál nem lehet a fedélzeti kezelőszervekkel, vagy a fedélzeti számítógép menürendszeréből társítani az új szenzorokat. Ehhez a kocsi OBD2 szervizportjára csatlakoztatott diagnosztikai eszköz szükséges. Egy ilyen társítás költsége megegyezik az átlagos hibakódolvasás általában 6000 Ft-os költségével. De nem biztos, hogy a gumiszerelő műhely felkészült az ilyen munkára, tehát akkor az autótulajdonosnak meg kell látogatnia egy autószerelő szakműhelyt is, ahol az autótípusa nem idegen a szerviznek.

Mivel egyre nagyobb számban futnak az utakon a TPMS rendszerekkel szerelt autók, már napi problémává vált a szenzorok cseréje és társítása az autó rendszereivel. Fő problémaként a szakemberek a gumiszervizek eszközhiányát állapították meg, valamint, hogy a bonyolultabbnak számító OBD2 diagnosztikai eszközök kezelésére nincsenek felkészítve a gumijavítók. Pedig a felhasználókat, tehát az autósokat az érdekli, hogy a gumicsere gyors legyen, mindegy hány munkafolyamatot takar, és legfőképpen ne kelljen átmenniük még egy másik szervizbe is szenzort-társításra.

A helyzetre válaszul a német ipar kifejlesztett egy univerzális (tehát nem autómárkához kötött) szerviz eszközt a gumiabroncs-nyomás ellenőrző rendszerekhez. A VDO TPMS Go készülékkel a műhelyek a piacon elérhető univerzális szenzort tudnak programozni, emellett az összes TMPS-szenzort képesek kiolvasni (alkalmazás előtt a szenzoroknak is meg kell tanítani, milyen autótípusban lesznek alkalmazva). A készülék jó kiegészítője a diagnosztikai eszközöknek, de kis mérete és alacsony beszerzési költsége miatt elsődleges eszközként is megfelel, főképp a gumisoknak.

Tpms Diagnosztika
TPMS diagnosztikai eszköz

A társítás mellett a készülék megjeleníti a TPMS-szenzor azonosítóját, kiolvasható a szenzor akkumulátorának státusza, a gumiabroncs-levegő hőmérséklete, vagy az aktuális abroncsnyomás, tehát a tanítás mellett kiolvasásra is alkalmazható. A VDO TPMS Go második eszközként is hasznos lehet, például egy jármű gyors ellenőrzésénél, amikor a szerviz elsődleges diagnosztikai készüléke foglalt.

A szervizeszköz belső adatbázissal rendelkezik a TPMS szenzorokról, minden gyárilag beszerelt alkatrészről, valamint a leggyakrabban használt univerzális szenzorokról. A frissítéseket és a tanúsítványokat is kezelni tudja. Az adatbázis frissítése havi rendszerességű, a frissítéseket a WebTPM PC szoftveren keresztül tudják végrehajtani a szervizek. A gyártó két éves licencet kínál a leggyakoribb és programozható szenzorra. Az ilyen egyszerűen kezelhető céleszközök megjelenése a szervizekben csökkentheti a korszerű autók téli-nyári átállási költségeit és időigényét.

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

...
2024.04.14. 17:56

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!