Öt átkelőhelyet nyitnak újra a koronavírus-járvány miatt lezárt személyforgalom előtt a magyar-román határon az utóbbi napokban Nagylaknál kialakult torlódás felszámolása érdekében.
Marcel Vela román belügyminiszter a keddi budapesti tárgyalása után jelentette be az átkelőhelyek újranyitását. A tárcavezető szerint a román és a magyar harárrendészet vezetőinek egyeztetése után már szerdától használatba vehetik az utasok a Csanád-Kiszombor, Tornya-Battonya, Nagyszalonta-Méhkerék, Érmihályfalva-Nyírábrány és Csanálos-Vállaj határátkelőket is. A nagylaki határátkelőhelyen nyilatkozó román belügyminiszter elmondta: a határok lezárása után a román fél kérésére a magyar hatóságok humanitárius folyosót nyitottak az országon átutazni szándékozó román állampolgárok számára. Jelenleg megnövelt időintervallumban, 21 és 13 óra között haladhatnak át Magyarország területén a román állampolgárok.
A magyar-román határon az elmúlt hétvégétől kezdődően nőtt meg az utasforgalom, miután Romániában feloldották a rendkívüli állapotot, és immár nem hatósági karanténba, hanem csak lakhelyi elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. Miután a nagylaki, illetve a Bors-Ártánd közúti határátkelőnél is többórás várakozási idő alakult ki, először a teherfogalom számára fenntartott Csanádpalota-Nagylak 2 határátkelőt nyitották meg a személyforgalom számára, hétfőtől pedig a Csengersima-Pete határátkelőt is választhatják a Romániába utazók.
Marcel Vela beszámolt arról is, hogy a magyar hatóságok nyitottnak mutatkoztak a nemzetközi közúti személyszállítás újraindítására is. Elmondta: napi 24 órában szeretnék lehetővé tenni az egyik – a magyar fél által kijelölt – határátkelőn a buszok átkelését, ami szerinte jelentősen csökkentené a személygépkocsi-forgalmat és főleg a gyalogosforgalom által előidézett járványügyi kockázatot. Romániában közfelháborodást keltett az, hogy Nagylaknál gyalogosan átkelők százai torlódtak fel és várakoztak egymást lökdösve órákon keresztül, hogy átjussanak – az egészségügyi szűrés és nyilvántartásba vétel miatt meghosszabbodott – határellenőrzésen. A gyalogosforgalom megnövekedését a szervezett nemzetközi személyszállítás megbénulásának tulajdonítják.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
