2023.10.01, 08:53
Új buszok Budapestnek

A BKK közbeszerzési eljárásokat indított közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetésére.

A főváros közbeszerzési eljárást kezdeményezett, mert 2025-től le fognak járni azok a szerződések, amelyek alapján jelenleg az ArrivaBus Kft. üzemeltet 240 autóbuszt 2015 óta. Az új szerződések a tervek szerint szintén tíz évre szólnak majd, és további két évvel meghosszabbíthatóak lesznek. A szeptember 29-én, pénteken megjelent ajánlati felhívások első körben összesen 150 új autóbusz –szóló és csuklós – forgalomba állításával végzett szolgáltatásról szólnak. Elvárás a járművekkel szemben, hogy megfeleljenek a környezetvédelmi követelményeknek, valamint olyan tulajdonságokkal és felszereltséggel rendelkezzenek (tágas férőhely, légkondicionálás, akadálymentesség, fedélzeti kamerák, korszerű utastájékoztató rendszer), amelyek növelik az utasok komfortérzetét. A 150 buszon felül fennmaradó 90 busszal végzett szolgáltatás teljesítését teljesen elektromos autóbuszokkal várja el a főváros. Az erre vonatkozó közbeszerzési eljárásokat még az idén kiírják.

A fővárosi buszflotta fejlesztésével ma már csak alacsony padlós buszok közlekednek Budapesten. A BKV Zrt. autóbusz-állománya 2022 őszén 135 új járművel bővült, idén májustól pedig az ArrivaBus Kft. tulajdonában és üzemeltetésében összesen 150 klimatizált, alacsony padlós és környezetbarát jármű állt forgalomba. Ennek ellenére még mindig csaknem 300 régi autóbusz is jár Budapesten, ezért az autóbuszpark megújítása és folyamatos frissítése továbbra is célja a Fővárosnak és a BKK-nak. Ezt mutatja a 48 darabos trolibusz beszerzés – Solaris–Škoda Trollino trolibuszok -, valamint, hogy a következő években 51 alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamos is érkezik.

Pénteken Light Friday!

November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.

...
2026.11.03. 07:59

Pénteken Light Friday!

November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.

Vége a matricázásnak

Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.

...
2026.10.31. 12:47

Vége a matricázásnak

Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.

Halottak napja a fővárosban

Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.

...
2026.10.30. 09:45

Halottak napja a fővárosban

Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.

Torlódási pontok a jövő hétre

Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.

...
2026.10.29. 10:39

Torlódási pontok a jövő hétre

Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.

Csökkent a balesetek száma az EU-ban

Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.

...
2026.10.28. 07:15

Csökkent a balesetek száma az EU-ban

Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.

Békében ünnepelni

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.

...
2026.10.27. 14:54

Békében ünnepelni

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.

Hamarosan indul a kgfb-verseny

Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.

...
2026.10.26. 13:04

Hamarosan indul a kgfb-verseny

Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.

Mutasd meg mit tudsz!

Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.

...
2026.10.25. 16:06

Mutasd meg mit tudsz!

Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.