2021.04.09, 16:44
Tovább csökkent a balesetek száma

A tavaly, már a járványügyi korlátozások előtt elindult csökkenő trend az idén is folytatódott. Az első negyedévi adatok szerint a balesetek gyakorisága tovább mérséklődött.

A baleseti statisztikák elemzése szerint Magyarországon 2018 szeptembere óta változó ütemben folyamatosan csökken a balesetek száma. Ez a folyamat 2020 kezdetén felgyorsult, és ennek köszönhetően zárhattuk úgy az évet, hogy a halálos balesetek számának nagyságrendi csökkenésének örülhettünk. Az idei első negyedév adatai szerint a kedvező folyamat folytatódott, az élet felértékelődött Magyarországon.

Az előzetes adatok alapján 2021. január–március hónapokban 2468 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ami 14,6 %-kal kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában, amikor 2889 balesetet számoltunk. A csökkenés eltérő mértékekben, de egyaránt jellemző a halálos kimenetelű, a súlyos sérüléses és a könnyű sérüléses balesetekre.

A halálos kimenetelű balesetek száma az év első három hónapjában 84-ről 80-ra, 4,8 %-kal esett vissza az előző év adataihoz képest, a súlyos sérüléses balesetek száma 796-ról 652-re változott (-18,1 %), a könnyű sérüléses balesetek száma pedig 2009-ről 1736-ra mérséklődött (-13,6% ). A balesetben elhunytak száma nem változott, 2021. januártól-márciusig terjedő időszakban ugyanúgy 90 ember vesztette életét, mint egy évvel korábban. A súlyos sérültek száma 19,5 %-kal (914-ről 736-ra), a könnyű sérülést szerzők száma 15,4 %-kal (2837-ről 2399-re) esett le.

Az ittasan okozott balesetek abszolút számait tekintve is pozitív a változás. Az idei első negyedévben 211 balesetet okoztak ittas állapotban, ami 11,7 %-kal kevesebb a megelőző év azonos időszakában mért 286 esetszámnál. Az összes baleseti szám jelentős csökkenése miatt az ittasan okozott balesetek aránya viszont a tavalyi 7,3 %-ról az idén 8,5 %-ra emelkedett.

Az előzetes adatok alapján a balesetek főbb okainak a sorrendje nem változott. Továbbra is a balesetek 36 %-a relatív és az abszolút sebességtúllépés miatt történt. Fontos megfigyelés, hogy a korábbi évek 30 % alatti értékéhez viszonyítva a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya jelentősen emelkedett. Ennek oka, hogy az autósok az időszakosan a korlátozások miatt enyhébb forgalomsűrűség mellett nagyobb utazási sebességeket engednek meg maguknak: nem kéne.

Az elsőbbségi jog megsértése okozta a balesetek 27 %-át, míg a kanyarodásra vonatkozó szabályok meg nem tartása 14 %-ban állt a balesetek hátterében. A balesetek okozói között 72 %-os volt a személygépkocsi vezetők aránya. A tehergépkocsik vezetői a balesetek 9 %-át, a motorkerékpár vezetők a balesetek 2 %-át okozták. A kerékpárosoknak 7 %-os, a gyalogosoknak pedig 5 %-os volt a részarányuk a balesetet okozók körében. Ezek az arányok nagyságrendileg megegyeznek a korábbi évek adataival.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14