2026.04.14, 07:22
Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala

A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.

A fővárosban a korlátozó forgalmi rendek belvárosi bevezetésével a városközpont felé vezető alternatív útvonalak már évek óta megszűntek, így a fő útvonalakra helyeződött át a forgalom súlypontja. Miután a bevezető főútvonalak közül szintén a forgalomtechnikai változások miatt lényegében kiesett az Andrássy út is, így a Kossuth Lajos utca-Rákóczi út-Kerepesi út vonala viseli a befelé-, illetve áthaladó forgalom terhét. Mivel ezen az útvonalon a belvárosi szakaszon a közlekedésilámpák ütemezésével is lassítják a forgalmat, így szinte állandó torlódás alakult ki.

Az áthaladó forgalom sűrűsége miatt az útburkolat terhelése is átlag feletti, ez meg is látszik rajta. Vannak szakaszok, ahol a nyolcvanas évek óta nem járt aszfaltozógép, így nagyon időszerű az útvonal felújítása. A Kerepesi út felújítása került napirendre, amely a BKK közlése szerint a fővárosi „Útfelújítási program” egyik kiemelt eleme. A cél, hogy a Dózsa György út és az Albertirsai út közötti, jelenleg rossz állapotban lévő útszakaszt rendbehozzák.

A BKK dolgozik a Kerepesi út fejlesztési koncepcióján, amelynek véglegesítését követően a felújítás első lépése a tervezési közbeszerzési eljárás lefolytatása. Ezt követheti a tervek elkészítése, valamint az engedélyek és jóváhagyások beszerzése, amelyek 2027 végére várhatók. Az elképzelés szerint  megerősítik az útpálya szerkezetét, kicserélik az aszfaltburkolatot, a szegélyeket. Újjáépítik a járdákat és a kapubehajtókat, valamint újragondolják a szervizút szerepét.

Felülvizsgálják a csomóponti átvezetéseket, és a forgalom irányával megegyező (irányhelyes) kerékpársávokat jelölnek ki. Emellett vizsgálják az Albertirsai út térségének kerékpáros elérhetőségét, valamint egyes szakaszokon a kétirányú kerékpárút kialakításának a lehetőségét is. Átépítik a Kerepesi úton, a Puskás Ferenc Stadion metróállomás mellett található busz- és trolimegállót, illetve végállomásokat. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületeket. A Kerepesi út átfogó karbantartását a 2026–2036-os időszak egyik meghatározó feladataként tartják számon.

Sok a rolleres baleset

Mivel egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja is.

...
2026.05.18. 18:44

Sok a rolleres baleset

Mivel egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja is.

Nagyon rossz ötlet

Vandálok festették le a közlekedési táblákat, veszélybe sodorva a közlekedőket két útszakaszon Vasban.

...
2026.05.13. 06:21

Nagyon rossz ötlet

Vandálok festették le a közlekedési táblákat, veszélybe sodorva a közlekedőket két útszakaszon Vasban.

Szabálytalankodó teherautók és buszok

Több mint 2500 esetben állapítottak meg jogsértést az ellenőrzést végző rendőrök a teherautók és buszok egyhetes ellenőrzése során.

...
2026.05.12. 07:57

Szabálytalankodó teherautók és buszok

Több mint 2500 esetben állapítottak meg jogsértést az ellenőrzést végző rendőrök a teherautók és buszok egyhetes ellenőrzése során.

Futóverseny a fővárosban

Változik a közlekedés május 10-én Budapesten az EU félmaraton futóverseny miatt.

...
2026.05.09. 14:29

Futóverseny a fővárosban

Változik a közlekedés május 10-én Budapesten az EU félmaraton futóverseny miatt.

Áprilisi buszsávellenőrzés eredményei

Budapesten a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai.

...
2026.05.07. 21:09

Áprilisi buszsávellenőrzés eredményei

Budapesten a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai.

Teherautó és buszsofőrök figyelem!

Az egy hétig tartó országos akció során a rendőrség a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzi a közutakon.

...
2026.05.03. 19:49

Teherautó és buszsofőrök figyelem!

Az egy hétig tartó országos akció során a rendőrség a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzi a közutakon.

Részlegesen feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.

...
2026.04.30. 07:39

Részlegesen feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.

Jó az irány

Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.

...
2026.04.28. 13:01

Jó az irány

Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.