Debrecenben is figyelemfelhívó piktogramokat festettek a nagy forgalmú gyalogos-átkelőhelyek partjain.
A Közlekedéstudományi Intézet és a VOLÁN Egyesülés együtt szervezi a „Nézz körül!” közlekedésbiztonsági akciót, amelyben a gyalogosok figyelmét hívják fel a biztonságos közlekedésre. Harmadik helyszínként Debrecenben festettek a közúti közlekedésbiztonság javításáért a nagy forgalmú gyalogos-átkelőhelyeknél figyelemfelhívó sárga piktogramokat a járdákra. A piktogramok, mint „Ne használj fülhallgatót!”, „Ne mobilozz a zebrán!”, „Figyelem!”, arra figyelmeztetik a gyalogosokat, hogy ne tompítsák-, ne zárják ki az érzékszerveiket, amikor közlekednek, hiszen a felelősségteljes és biztonságos közlekedés alapja, hogy a forgalomra figyeljenek.
Debrecen előtt tavaly májusban Kecskeméten, szeptemberben Miskolcon festettek fel a résztvevők figyelmeztető piktogramokat. A tervek szerint további városokban is kikerülnek majd a piktogramok a jövőben. Dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy egy város akkor fejlődik igazán, ha nem csak a beruházások történnek, hanem a mindennapokban a város lakói figyelnek egymásra. A közlekedés olyan terület, ahol ez nagyon fontos. Főként a gyalogosok veszélyeztetettek, de ahhoz, hogy biztonságban legyenek, nekik is figyelniük kell, például a gyalogos-átkelőhelyeken. Magyarországon a közlekedési balesetek 36 százaléka a zebrákon történik. Debrecenben az átlagosnál jobb a helyzet, 2019 és 2024 között 163 gyalogos szenvedett sérülést kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. Az elmúlt években Debrecenben az önkormányzat számos kezdeményezéssel támogatta a közlekedésbiztonság javítását. Több helyszínen piros színnel tették hangsúlyosabbá a zebrák felfestését, úgynevezett „Okos zebrákat” alakítottak ki.
Berzai Zsolt alezredes, az ORFK osztályvezetője kiemelte, hogy a balesetek megelőzése mindannyiunk közös feladata. A felfestett piktogramok felhívják a gyalogosok figyelmét arra, hogy nézzenek fel, és figyeljenek, mielőtt az úttestre lépnek.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a KTI képviseletében Berta Tamás, a KTI közlekedésbiztonsági igazgatóhelyettese elmondta, a szakmapolitika számára fontos a gyengébb közlekedők védelme. Ezért a készülő új KRESZ is hangsúlyt helyez arra, hogy minden közlekedési módot egyenrangúként kezeljen. Ugyanakkor az egyéni felelősség is megkerülhetetlen kérdés, a zebrán elsőbbsége van a gyalogosnak, de a meggyőződési kötelességének is eleget kell tennie.
Menkó Mihály, a MÁV Személyszállítási Zrt. autóbuszos forgalmi régió igazgatója, kiemelte, hogy a MÁV csoport örömmel csatlakozik minden olyan kezdeményezéshez, amely a közlekedésbiztonság javítását szolgálja. A gyalogos biztonságát három tényező befolyásolja, a gyalogátkelőhely kialakítsa, a gépjárművezetők körültekintő magatartása és a gyalogos figyelme.
Károlyi Péter, a DKV Zrt. mb. kommunikációs vezetője beszámolt arról, hogy hasonló közlekedésbiztonsági edukációs kampányok mellett a „Nézz körül!” programban is örömmel vesznek részt. Dr. Tukacs László József, a Volán Egyesülés vezérigazgatója elmondta, a harminc éve működő szakmai szervezetük fontosnak tartja, hogy a közlekedés biztonságosabbá tételében részt vegyen. Ennek érdekében a sajtótájékoztató napján Debrecenben 6 helyszínen mintegy 30 piktogramot festettek fel.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Mit vesznek a magyarok?
A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.
Mit vesznek a magyarok?
A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.
