Hamarosan megváltozik az ittas, valamint a bódult állapotban történő járművezetés szabályozása. A két tényállás különválik, a módosítások szigorítást jelentenek.
A 2013. július 01-én hatályba lépő új Btk. jelentős mértékben megváltoztatja az ittas és a bódult állapotban történő járművezetés korábbi szabályozását. Míg napjainkig ez a két – egymástól egyébként teljesen eltérő – jogsértés egyetlen joghelyhez tartozott (Btk. 188. §), addig júliustól a két terület szabályozása teljesen szétválik.
A jövőben a „Járművezetés ittas állapotban” törvényi tényállását a 2012. évi C. törvény 236. §-a szabályozza. Új elem a szabályozásban, hogy az eddigi 0,8 helyett már 0,5 gramm/liter ezrelék véralkohol értéknél büntetőeljárás indul az ittas sofőrökkel szemben (levegőalkohol-koncentráció esetében 0,25 miligramm/liter ezrelék ez az érték).
Bűncselekmény esetén a vezetői engedély is veszélybe kerül.
Az ennél kisebb fokú alkoholos befolyásoltság sem marad szankció nélkül, az továbbra is közigazgatási bírságot, valamint előéleti pont kiszabását von maga után.
A vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatti járművezetésről (köznapi megfogalmazásban: drog hatása alatti járművezetésről) a Btk. 237. §-a rendelkezik, s alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti az elkövetőt.

Kampány az ittas vezetés ellen. Még mindig probléma, tenni kell ellene
A szankció közúti baleset okozása esetén a sérülések súlyossága szerint jelentősen emelkedik, s kettőnél több ember halála, vagy halálos tömegszerencsétlenség esetén a szabadságvesztés időtartama a tíz évet is elérheti.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
