Az természetes, hogy a közlekedők a „csíkos” rendőrautó láttán rögtön jólneveltek lesznek. Sokkal hatékonyabb az ellenőrzés, ha a sofőrök nem tudnak a rendőri jelenlétről és így magukat adják!
Magyarországon most először vadásztak közlekedési szabályszegőkre rejtett módon kamionból. Az M5-ös autópályán ezen a módon végzett ellenőrzést nevezhetjük egy elképzelés főpróbájának is. Az akcióban 10 fő rendőr vett részt, ebből egy civil ruhás, aki a kamion vezetőfülkéjében foglalt helyet a sofőr mellett, és rádión tartotta a kinti egységekkel a kapcsolatot, valamint egy kézi kamerát is üzemeltetett. A többiek ültek a 6 szolgálati gépkocsiban, amelyből 5 volt megkülönböztető rendőri jelleggel felszerelt és 1 a civil megjelenésű, de beépített megkülönböztető jelzéssel felszerelt autó.
A vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvényt, amelybe beszerelték a kamerákat és amelyen a civil ruhás rendőr tartózkodott, a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság egyik szállítmányozással foglalkozó együttműködő partnere biztosította, a kamion sofőrje is a szállítmányozási cég alkalmazottja. A kamion fülkéjébe két kisméretű, tapadókoronggal a szélvédőre rögzíthető menetrögzítő kamerát helyeztek el, egyet előre néző-, egyet bal oldalra néző helyzetben, valamint a fülkében lévő rendőr még egy kézi kamerát is kezelt. A civil jellegű szolgálati gépkocsiban szintén volt menetrögzítő kamera és egy FÁMA III. típusú sebességmérő berendezés.

A rejtett ellenőrzést az M5 autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán a Szeged felé tartó irányba kezdték. Az akcióra kijelölt szakaszon 4 pihenőhely található, ahová várakozó helyzetet vett fel 1-1 rendőr, parkolónként egy fényhidas szolgálati kocsival. A kamion felhajtott az autópályára és mikor a fedélzetén utazó civil öltözetben lévő rendőr észlelte a szabálysértést, akkor rádión jelzett a civil jellegű szolgálati kocsiban ülő kollégának.

A riasztásig a jelöletlen rendőrautó vadászat közben 300-400 méterrel lemaradva az álca-kamion mögött haladt. A civil autóban 2 rendőr ült, a jármű vezetője, valamint a Fáma III lézeres sebességmérő készülék kezelője. A szabálytalan járművet az újabb felvétel készítést követően ez a kocsi vezette ki a legközelebbi parkolóba (videófelvétel az álca-kamionból is készült a szabályszegőkről), ahol átadta az ott lévő egyenruhás rendőrnek. A pihenőhelyen addig várakozó kolléga intézkedett, amelyhez az összes információt a kamionban lévő civil ruhás rendőrtől kapott meg. Az ötödik cirkáló szolgálati kocsi 3 fő rendőrrel az intézkedő rendőrhöz ment megerősítőnek, valamint további dokumentálónak.

Az M5 autópálya 114+000 méterszelvénynél átment a csapat a bal pályatestre, tehát a Szeged-Budapest irányba. A szolgálati kocsikkal szintén átálltak a kollégák a bal pálya szintén 4 pihenőjéhez. Majd ezen a megyei szakaszon is végrehajtották az ellenőrzést a fenti metódus szerint.
A rejtett ellenőrzés másfél órán át tartott, ha beleszámoljuk az eligazítást és a beszámoltatást akkor 2 órát igényelt. Az akcióban három járműszerelvényt értek szabálytalankodáson, kettő az előzési tilalmat szegte meg (KRESZ 37. § (6) bek.), egy pedig nem tartotta be a követési távolságot (KRESZ 37. (7) bek.). Ezek a szabálysértések 5000-50 000 Ft közötti helyszíni bírsággal sújthatóak. A szabálysértők mindhárman külföldiek voltak (2 fő román, 1 fő bolgár), velük szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Mindegyiküket 30 000 Ft értékben büntették, a büntetést a sofőrök a helyszínen POS terminálon befizették. A külföldiek a tapasztalatok szerint megfizetik a bírságot.

Az akció idejében az M5 autópályán gyér volt a forgalom, tehát a másfél órára jutó három intézkedés elfogadható mennyiség. Az álca-kamionos módszert a gyorspróba alapján hatékonynak ítélték, így a tervek szerint januártól havi két alkalommal, minimum 4 óra időtartamban megismétlik.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
