2022.06.30, 13:59
Jó hír a buszon utazóknak, rossz az autósoknak

Buszsávot alakítottak ki az M3-as autópálya fővárosra bevezető szakaszán.

A Magyar Közút buszsávot alakított ki az M3-as autópálya legleterheltebb fővárosi bevezető szakaszán. A buszsávot a Szilas pihenőnél alakították ki, ami lehetővé teszi, hogy forgalomtorlódás esetén a Volánbusz járatai meg tudják előzni az álló vagy lépésben araszoló kocsisort. A Volánbusz 400 buszjáratot közlekedtet naponta a budapesti agglomeráció csaknem 400 ezres északkeleti térségből. Az M3-as érintett szakaszán egy átlagos munkanapon több ezren veszik igénybe a közlekedési vállalat szolgáltatásait. A csúcsidőszakokban tapasztalható torlódások, dugók eddig a buszjáratok közel negyedét érintették. A buszsávok már bizonyították létjogosultságukat az M1-es és az M7-es sztráda bevezető szakaszán, ahol az autóbuszos közösségi közlekedés járművei a sávok kialakítását megelőzően, csak számottevő késéssel tudtak csak közlekedni. Az átalakítások célja az is, hogy még többen tegyék le az autót, és szálljanak át buszra vagy vonatra – kommentálta a Volánbusz a közleményében.

Obb 30ev

Nyitott tetővel a legjobb

Németországban hagyományosan népszerűek a személyautók közt a kabriók.

...
2024.05.08. 15:55

Nyitott tetővel a legjobb

Németországban hagyományosan népszerűek a személyautók közt a kabriók.

Lezárások diplomáciai mozgás miatt

Péntek estig Budapesten delegáció közlekedése miatt több forgalmas útvonalat és csomópontot időszakosan lezárhatnak. A korlátozások a BKK járatait és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető utakat is érintik majd.

...
2024.05.08. 11:48

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

...
2024.05.08. 09:06

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

...
2024.05.07. 13:44

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

Csalással szerzett jogosítványok

Akad, aki azért dönt az illegális jogosítványszerzés mellett, mert anyagi előnyt vár a megoldástól, más azért, mert másképp nem megy, vagy éppen gyorsan akar jogsit szerezni. Újabb elcsalt eset akadt fenn a hatósági hálón.

...
2024.05.07. 07:19

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.